Két nő, plusz a harmadik, az új

Eszenyi Enikő, a nagy sikerű előadás rendezője két évvel ezelőtt vitte színre a jeles kortárs drámaíró művét, most pedig három próbával állította be az akciódús történetbe az új színésznőt. Három nő küzdelméről, magánéleti problémáiról, párkapcsolati nehézségeiről, a női lét esendőségeiről szól a darab, felnagyítva mindazt, ami ebben megmosolyogtató. Pszichiáter az egyik nő (Monika Hilmerová), aki belezúg a saját páciensébe. Újságíró a másik (Diana Mórová), akit megcsal a férje, ezért gyógyszerfüggő lesz, és inni kezd. Általános iskolai tanítónő a harmadik (Ivana Kuxová), akit elhanyagol a párja, és munkahelyi gondjai is vannak. Három izgalmas karakter, három kiváló színésznő.

„Kevés az olyan kortárs darab, amely egyszerre három nő életét dolgozza fel – vélekedik Eszenyi Enikő. – A finn szerző művét az teszi rendkívül érdekessé, hogy hol tragikus, hol nagyon drámai szituációkban mutatja meg őket. Érződik is a darabból, hogy színész-rendező írta, ezért teremt olyan remek helyzeteket a három színésznőnek. Még férfiként is megjelennek a színen. Nem könnyű feladat végig színpadon lenni egy majdnem kétórás előadásban. Itt szerencsés a néző, mivel kivételes tehetségű színésznőket láthat. Mostantól ráadásul egy bravúros szerepátvétel tanúja. Ivana már az első próbára pontos szövegtudással érkezett. De még az is kevés lenne egy nagy ívű alakításhoz, hogy a mozgást is megjegyezte. A legapróbb mozzanatokat is meg kell élnie. Egy beugrás, egy szerepátvétel mindig rengeteg nehézséggel jár. Más hat hétig próbálni egy darabot, és egészen más két napig. Ivanának ez egyáltalán nem okozott gondot.”

Három színésznője közül kettővel már korábban is dolgozott Eszenyi Enikő. Diana Mórovával először 1996-ban, az Ahogy tetszikben, majd az Antonius és Kleopátrában ugyancsak a Nemzetiben, nyolc évvel ezelőtt pedig a Vénusz nercben című darabban az Aréna Színházban. Ivana Kuxová 2002-ben, még főiskolásként Kleopátra udvarhölgye volt, azóta ő is nagy szerepekre érett színésznője lett a Nemzeti társulatának.

„Épp húsz éve, hogy az Antonius és Kleopátrát rendeztem Pozsonyban – állapítja meg Eszenyi Enikő –, és ott több olyan fiatal színésszel dolgozhattam, akik akkor még vagy színművészetisek voltak, vagy pályájuk elején álltak. Azóta fel is nőtt nem egy nemzedék, és Ivana már egyenrangú szerepet játszik Dianával. Örülök, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. Jóleső érzés látni, hogy azok a fiatalok, akik az első két itteni előadásomban kisebb szerepet játszottak, ma már vagy Nyitrán, vagy itt, a Nemzetiben kapnak komoly feladatokat. Ez azért is nagyon jó érzés, mert megbizonyosodhattam arról, hogy jól választottam, bíztam a tehetségükben. Ján Koleník, Tomáš Maštalír és a többiek, akik annak idején nálam kezdtek, ma már vezető színészek.”

A Káosz az ötödik és vélhetően nem az utolsó itteni rendezése Eszenyi Enikőnek.

„Vonattal jöttem Budapestről, vártak a színházból a pozsonyi állomáson. Biztosan látni lehetett rajtam, hogy boldogan jöttem, mert azt kérdezték: Örülsz, hogy újra itt vagy? Igen, mindig örülök, ha itt dolgozom. Otthon érzem magam a városban és a Nemzetiben is.”

Ivana Kuxová már főiskolásként is izgatottan várta, hogy dolgozhasson budapesti kolléganőjével. Látta az első pozsonyi rendezését, és kimondottan vágyott a vele való munkára.

„Enikő nagyon inspiratív alkotó. Egy perc alatt száz ötlet pattan ki a fejéből. Nagy élvezet a színésznek, ha ilyen rendezővel találkozik. Még akkor is, ha nem könnyű megfelelni neki. Rengeteg mindent kell megjegyezni, aztán a következő próbán jönnek a változások. Pillanatok alatt képes átrendezni egy egész jelenetet. Nagyon rugalmasnak kell lennie az embernek, ha vele dolgozik, de a mi munkánknak ez elengedhetetlen velejárója. Én a Káoszt nem láttam. Egyszerűen nem volt alkalmam megnézni, így semmit nem tudtam róla. Egy este, még a múlt évad vége felé Monika Hilmerová hívott, hogy jöjjek gyorsan megnézni, mert Táňa utoljára játssza a szerepet, és a hasznomra válna, ha látnám, milyen mozgalmas előadásba lépek majd be. Fél hét felé járt az idő, üzletben voltam a két gyerekemmel. Nem tudtam hova tenni, kire bízni őket. A férjem is játszott, így képtelenek voltunk megszervezni a dolgokat. Tehát nem mentem.”

Maradt a felvétel. Azt látta, mielőtt kezébe vette volna a szöveget.

„A nyári szünet másfél hónapja alatt napi két órát tanultam. Persze tudtam, hogy a neheze majd akkor jön, ha elkezdünk próbálni. Az akciókat, a gyorsöltözéseket is meg kellett jegyeznem. A szöveget úgy bemagoltam, mint a Miatyánkot. Ha álmomból ébresztenének fel, akkor is fújnám. Az izgalom mégsem csitult bennem. Enikő elképesztően igényes rendező. Komoly terheket aggat a színész vállára, de ez is így van rendjén. Nem sétafikálni járunk a színpadra. Hétfőn bemutató volt, a Tiszta házban játszom, pénteken már Enikővel dolgoztam, és csak a Káoszra koncentráltam. Tele volt a fejem a sok megjegyeznivalóval, amelyekről az előadásról készült felvétel egyáltalán nem beszélt. De most már minden a helyére került bennem. Nincs hálásabb feladat annál, mint egy szerepben több figurát is megmutatni. Óriási kihívás ez a színésznek, de megéri. Én is rettenetesen élvezem. Egy ilyen előadásban, amelyben lüktet az élet, különösképpen.”

A szerző a Vasárnap munkatársa