<p>New York/Kijev. Teljes, alapos és független nemzetközi vizsgálatot szorgalmazott tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egy nappal korábban Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai utasszállító ügyében tartott rendkívüli ülésen. A 298 halálos áldozatot követelő tragédia a jelek szerint a kelet-ukrajnai szakadárok lelkén szárad.</p>
Keresés
Csáky és Nagy békés tábori szurkálódása
Krasznahorka. A kisebbségi jogok megerősítését tartja fő céljának Csáky Pál, az MKP és Nagy József, a Híd új európai parlamenti képviselője.
Mintegy 500-an kerülnek utcára
Komárom. Bár egyelőre hivatalos úton a Nokia munkáltató nem értesítette a szlovák munkaügyi hivatalt a várható elbocsátásokról, a hivatal mégis azt tervezi, bekapcsolódik a probléma megoldásába.
Rakétával lelőtt repülőgépek
<p>Nem a malajziai utasszállító repülőgép volt az első, amelyet rakétával lőttek le. A tragédiák a legtöbb esetben tévedés miatt következtek be.</p>
Drágul a benzin, de mi olcsóbban tankolunk
ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Az ukrajnai repülőgép-szerencsétlenség miatt az elmúlt órákban ugyan jelentős mértékben megugrott a kőolaj világpiaci ára, Szlovákiában ennek ellenére újabb 1,5 centtel lesz olcsóbb a benzin literje.
Szeparatisták lehallgatott telefonálása
Ukrán forrásokból egy olyan hangfelvétel került nyilvánosságra, amely állítólag a kelet-ukrajnai szeparatisták közötti lehallgatott beszélgetést rögzítette.
Vizsgálják, honnan lőtték ki a rakétát
<p>Kijev. Kétség nem fér hozzá, hogy a maláj Boeing 777-es gépet a földről kilőtt rakétával lőtték le az ukrán–orosz határ közelében. Egyelőre nem egyértelmű, ki áll Európa egyik legsúlyosabb terrorcselekményének hátterében, az ukránok, az oroszok és az oroszpárti szeparatisták egymást hibáztatják.</p>
A két tragédia padlóra küldi a malajziai légitársaságot
MTI-ÖSSZEFOGLALÓHongkong. Egymás után, alig négy hónap eltéréssel két borzalmas tragédia történt a Malaysia Airlines légitársaság utasszállító repülőgépeivel, ami – szakértők szerint – olyan romboló hatással lehet az állami vállalatra, hogy szinte lehetetlen lesz kiheverni.
Gyermekeket szabadítottak ki embertelen körülmények közül
MTI-ÖSSZEFOGLALÓMexikóváros. Több mint négyszáz gyereket szabadítottak ki rendőrök egy mexikói otthonból, ahol gyakorlatilag fogva tartották, koldulásra kényszerítették, és szexuális zaklatásnak tették ki őket – közölték a hatóságok.