Marrákes. A világ néhány kiemelkedően fontos mezőgazdasági terményének a hozama akár 30%-kal is csökkenhet a következő 100 évben a globális felmelegedés hatására – véli az ENSZ egyik jelentése. A borúlátó jóslatot az ENSZ Környezetvédelmi Programjának dokumentuma tartalmazza.
Keresés
Olcsónak vélik a cukrot
Pozsony. Előzetes becslések szerint a hazai cukorgyárak az idei répakampányban 1,3 millió tonna cukorrépát dolgoznak fel. Az alapanyagból megközelítőleg 162 ezer tonna cukrot állítanak elő. A cukorrépa átlagos hektárhozama az idén 41-42 tonna körül van, miközben a répa vetésterülete 31,5 ezer hektárra csökkent.
Kedvezményes gázolaj
Pozsony. Az agrárönkormányzat szerint Szlovákiának – a többi visegrádi országhoz hasonlóan – átmeneti mentességet kellene kérnie annak az uniós normának az átvétele alól, amely a mezőgazdaságban használatos, a „normálisnál” kisebb adókulccsal terhelt gázolaj színezését írja elő.
Kisebb területen nagyobb napraforgóhozam
Komárom. A Komáromi járásban utolsó szakaszához érkezett a 16 ezer hektáron termesztett szemes kukorica betakarítása.
Lendületesen halad a tárgyalás
Pozsony. Jól haladnak Szlovákia és az Európai Unió közötti, a mezőgazdasági fejezetről szóló csatlakozási tárgyalások. Pozsonyban úgy vélik, a fejezet lezárására akár már a jövő év második felében sor kerülhetne.
Putyin beleszólást kér a NATO-döntésekbe
Az orosz elnök szerdán olyan mechanizmus kialakítását szorgalmazta, amely lehetővé teszi Oroszország bevonását a NATO döntéshozatali folyamatába.
Mekkora fizetése lesz a megyei elnöknek?
A törvény szerint a megyei elnök havi fizetése 53 300 korona lesz, és évi 26 600 koronás összegig megtérítik neki a tisztségével járó kiadásait. Ezen felül a megyei elnök szolgálati gépkocsit, számítógépet és telefont is kap.
Milyen lesz a szavazólap?
A törvény szerint egy adott választási kerületben induló valamennyi képviselőjelölt nevét ábécésorrendben, azonos betűtípussal a szavazólap első oldalán kell feltüntetni. Ez egyes járások esetében gondot jelent, mert a képviselői helyekért olykor több mint százan szállnak versenybe.
Ki kerül be a megyei parlamentbe?
A megyei parlament tagjai azok a jelöltek lesznek, akik a legtöbb érvényes szavazatot kapják. Ha egy párt által nevezett jelöltek azonos számú szavazatot kapnak, sorrendjüket a párt által leadott jelölőlistán szereplő sorrend határozza meg.
Ismerkedés a jelöltekkel
A parlamenti választásokkal ellentétben a szavazócédulákat mindenki a választási helyiségben kapja meg.