Pozsony. Pavel Koncoš (SDĽ) elfogadhatóbb a KSS számára, mint Jozef Migaš volt – jelentette ki a kommunista párt központi bizottságának elnöke. Jozef Švec bevallotta: levélben már felvették a kapcsolatot, az SDĽ és a KSS elnöke azonban még nem találkozott.
Keresés
Egyfordulós választást akar az SOP
Pozsony. Sikeresnek tartja a megyei önkormányzati választásokon való szereplését az SOP „a jelenlegi körülmények között”. A pártelnök fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az SOP által jelölt Ivan Budiak lett a közigazgatási államtitkár – miután szerinte Viktor Nižňanský kudarcot vallott.
Anna Malíková vádaskodik
Pozsony. Megváltoztatja a közvélemény-kutatások valódi eredményeit az MVK társaság – jelentette ki az SNS elnöke. Anna Malíková szerint az MVK legutóbbi felmérései csak a társaság tulajdonosának és az ANO elnökének beteljesületlen kívánságait tükrözik.
Év végi összhang
Pozsony. Rudolf Schuster, Jozef Migaš és Mikulás Dzurinda tegnap szokásos év végi találkozójukon megvonták az elmúlt év mérlegét. Egyetértettek abban, hogy a megyei önkormányzati képviselők és a megyefőnökök megválasztásával a közigazgatási reform valósággá vált.
A kórházba nem mehet végrehajtó
Pozsony. Tegnap elfogadta a végrehajtási rend módosítását a szlovák parlament, a változás elsősorban a kórházakat, rendelőket érinti.
Korlátozott betegfelvétel Komáromban
A múlt héten szükségállapotot vezettek be a komáromi kórházban. Az okokról kérdeztük Milan Líška kórházigazgatót.
Mit jelent a gyakorlatban a szükségállapot?
A kórház vezetése a múlt héten úgy határozott, hogy kizárólag az életmentő és a halaszthatatlan műtéteket végezzük el.
„Örültek annak, hogy vannak”
1999-ben a magyar kormány 3200 magyarországi települést biztatott ünneplésre, és háromezer helyről érkezett pozitív választ. Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos megbízatása e hónapban jár le, a „fő ceremóniamestert” ennek kapcsán kértük a nagyszabású akciósorozat értékelésére.
Indul a TRUST
Pozsony. Tegnap kezdődött el Szlovákiában az a program, melyet az öt nagy amerikai magánalapítvány – a C.S. Mott Foundation, a Ford Foundation, German Marshall Fund of the U.S.
Szavazatok pálinkáért
Eperjes. Autóbuszokkal szállította a HZDS a Varannó környéki romákat szavazni a megyeielnök-választás második fordulójában. – Döntésükbe azonban nem avatkozott bele senki – közölte a párt Varannói járási szervezetének elnöke.
Kampány határok nélkül
Pozsony. Törlik a megyetörvényből az ún. Cuper-féle kiegészítést, amely lehetővé tette, hogy a kormány semmissé nyilvánítsa a megyék olyan rendeleteit, amelyek megítélése szerint a nemzet vagy más megyék érdekeivel összeegyeztethetetlenek.