Péntek esténként látható az STV2-n a hazai tévézés történetének első többnyelvű sorozata, amelyben váltakozik a szlovák és a magyar nyelv, de a második részben már angolul, németül, sőt perzsául is megszólaltak a szereplők. A Pressburg női főszereplőjével, Anna Jakab Rakovskával beszélgettünk.
Keresés
Döbbenetes VIDEÓN a Duna tetőzése Komáromban
A Komáromi járásban harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Duna magas vízszintje miatt.
Orbán Viktor megnyugtatta a magyar lakosságot, az árvízhelyzet komolysága ellenére mindenki biztonságban van
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerő-hiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben – jelentette ki a magyar miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Napos, szeles őszi idő csütörtökön
Milyen időre számíthatunk a hét negyedik napján?
Egyre súlyosabb az árvízhelyzet Magyarországon, több helyen is védekeznek
A Lajtán, a Szigetközben, a Dunakanyarban, illetve a Budapest alatti Duna-szakaszon ad védekezési feladatokat a vízügy számára az árvíz – jelentette ki a Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államok az eszkalációtól való tartózkodást sürgeti a libanoni robbanásokat követően
Az Egyesült Államok nem akarja kisebbíteni a libanoni robbanások jelentőségét, ugyanakkor a feltételezett izraeli művelet körülményeinek vizsgálata még tart, és azt várják el mindkét oldaltól, hogy tartózkodjon egy újabb konfliktus kialakulásától - közölte az amerikai ENSZ nagykövet szerdán újságírók előtt.
A Duna vízszintje Pozsonyban csökkenni kezdett, reggel 941 centiméteren állt
Szigetköznél a tetőzést várják.
Autómentes Nap Somorján
Somorja ismét csatlakozott az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozathoz. Szerdán lezárták az egyik legforgalmasabb utat a motoros forgalom elől és azt közösségi térré alakították át reggel 8-tól 14 óráig.
KVÍZ: AZ EMBERI TEST! Legalább az alaptudnivalókkal tisztában vagy?
Teszteljük ezen a téren elegendő-e a tudásod!
Fico nehéz napja
A tavalyi megválasztása óta belpolitikai szempontból még nem volt annyira nehéz és bonyolult napja Robert Fico kormányfőnek, mint a tegnapi. Egyszerre kellett a végletekig fokozva a nyomást a saját koalíciójára keresztülvinnie Michal Šimečka házelnökhelyettes leváltását és bejelentenie a fájdalmas gazdasági megszorításokat. Míg inkább a leváltás hírétől hangos a sajtó, az utóbbi fejlemény jelenti az igazi veszélyt a kormánykoalíció jövőjére nézve.