Rozsnyó önkormányzata szeretné felújítani a Šafárik utca egy szakaszát, amely a város történelmi központjába, a Bányászok terére vezet. Ehhez mintegy 680 ezer eurós támogatásra pályázik a város. A pályázat benyújtását csütörtöki ülésén hagyta jóvá a képviselő-testület.
Keresés
FOTÓK: Így nézhet majd ki Szlovákia vagy Magyarország ezer év múlva
A mesterséges intelligencia megdöbbentő képeket készített az európai országok jövőjéről.
Károlyi József nevét viseli a farkasdi alapiskola
Ünnepélyes névadót tartottak a farkasdi alapiskolában. Az intézmény Károlyi József nevét viseli, aki a községet támogató Károlyi család egyik tagja volt. A rendezvényen tiszteletét tette az őse nevét viselő leszármazott, Károlyi József gróf is.
KVÍZ: 10 KÉRDÉSES IQ-TESZT! Felmérjük az intelligenciád! Kezdjük!
Nézzük, mekkorára mérjük az IQ-szinted!
Tűzoltók ünnepe Párkányban (FOTÓK)
A párkányi tűzoltóság fennállásának 140. évfordulója alkalmából ünnepélyes emléknapot szerveztek hivatásos és önkéntes tűzoltók részvételével a Viza centrumban. Az ünnepség keretében kitüntetéseket, okleveleket adtak át, a felvonultatott technikát és járműveket megáldották, az iskolások pedig a tűzoltóautókat és berendezéseket is kipróbálhatták. A rendezvényt a városon keresztülhaladó menet zárta.
Stratégiai Elemzőintézet: A demográfiai változások már most egyre növelik az államháztartási hiányt
A produktív korban levő lakosság tavalyi járulék- és adóbefizetéseiből nem lehetett fedezni az idősek és a gyerekek ellátására fordított állami kiadásokat. A különbség 1,7 milliárd euró volt, és ez évről évre növekedni fog – tette közzé aktuális gazdasági számításait a Stratégiai Elemzőintézet (ISA).
Harry herceg érzelmes beszédet mondott: ez elborzasztotta volna Diana hercegnét!
Harry herceg egyedül utazott New Yorkba, míg felesége, Meghan Markle otthon maradt a gyerekeikkel, Archie herceggel (5) és Lilibet hercegnővel (3).
Európa legmagasabb dagálya, nem szerencsés a partnál lenni
Ha Saint Malo-t apálykor és később dagálykor látogatná meg, azt mondhatná magának, hogy két teljesen különböző városban van. Az épületek és az utcák mindig ugyanott vannak, de a strand...
Az orosz erők csapást mértek Krivij Rih városra – egy ember meghalt, többen megsérültek
Oroszország rakétacsapást mért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosára, a Dnyipropetrovszk megyei Krivij Rihre pénteken, az eddigi információk szerint egy halálos áldozata és öt sebesültje van a támadásnak – közölte Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai régió kormányzója.
A gazdák szerint nehéz közlekedni a Nagymegyer körüli utakon, a Szlovák Útkezelőség szerint nem
Nehéz mezőgazdasági gépekkel közlekedni a Dunaszerdahelyi járásban, a Nagymegyer és Medve közötti elsőrendű úton – hívták fel a figyelmet a gazdák. Patasi Ilona, a Szlovák Agrárkamara (AKS) elnöke elmondta, a mezőgazdasági járműveket nem tudják kikerülni a szembe jövő kamionok. A Szlovák Útkezelőség (SSC) azt válaszolta, a nemrég felújított utak vonalán nem változtattak.