Alig fél évvel a nemzetközi színtéren is nagy port kavart egyeztetésük után New Yorkban újra találkozott a külügyminiszter, Juraj Blanár (Smer) és orosz kollégája, Szergej Lavrov. Az Európai Unió politikusai közül ezúttal is kizárólag a szlovák és a magyar diplomácia vezetője tárgyalt Lavrovval.
Keresés
KVÍZ: Csak a híres építmény körvonalait mutatjuk! Így is fel kéne ismerned!
Vigyázz, nehéz lesz!
Megnyitották az új uszodát Losoncon
Új városi uszodát avattak Losoncon. A komplexum egy 25 méteres medencét, szaunavilágot és relaxációs zónát foglal magában, az építési költség meghaladta az 5,7 millió eurót. Az önkormányzat szerint az uszoda regionális jelentőségű lesz, és a fiatal sportolók új generációjának nevelését is segíti majd. A nagyközönség számára először holnap nyitja meg kapuit.
FOTÓK: A torinói lepel alapján rakta össze Jézus arcát a mesterséges intelligencia
Az eredmény meglepő.
Nyomoz a rendőrség a bíróságokat ért bombafenyegetés ügyében
A hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, zajlik a bírósági épületek átvizsgálása.
Az adóemelések miatt Szlovákia lemarad a versenyben
A szlovákiai munkavállalók már most is magasabb adókat és járulékokat fizetnek, mint a szomszédos országok azonos munkakörökben dolgozó alkalmazottai, és ez csak a kezdet. Az elemzők szerint a Fico-kabinet megszorító csomagja tovább ront a helyzeten.
A játszóterek, a hajléktalanok és a hőség volt terítéken a lakossági találkozón Galántán
A játszóterek körüli problémák, a kóbor állatok elhelyezése és a hőségkezelés volt a fő témája a szeptemberi lakossági találkozónak Galántán. Szóba került a hajléktalanok kérdése is, akiknek a tél közeledtével meg kell oldani az ellátásukat.
Libanon szerint többen meghaltak az izraeli támadásokban
A libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint legkevesebb négyen meghaltak az ország déli részét ért csütörtöki izraeli támadásokban.
A vendéglátásban és a szállodai szektorban is 5%-os adó lesz
A vendéglátásban és a szállodai szektorban is 5%-os lesz a hozzáadottérték-adó – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szlovákiai Szállodák és Éttermek Szövetsége, az Idegenforgalmi Szövetség és Dušan Keketi (SNS-jelölt) idegenforgalmi és sportminiszter, a sajtótájékoztatón jelen volt Andrej Danko, az SNS elnöke is. A kormány eredetileg 23%-os adót tervezett az ágazatban.
Rendőri ellenőrzés közben esett ki a kábítószer a kesztyűtartóból
A 26 éves férfi azt állította, nem tudja, hogy a fehér, kristályos anyag hogyan került autóba.