Pozsony. Tévesnek bizonyult – a hírügynökség hibájából – az elektronikus aláírásról szóló tegnapi hírünk, ugyanis a parlament néhány képviselő (köztük két MKP-s honatya, Gyurovszky László és Farkas Pál) kezdeményezésére átdolgozásra visszaadta az ilyen aláírásról szóló törvény tervezetét.
Keresés
Biológiai biztonságot
Pozsony. A genetikailag módosított organizmusok (GMO) előállítását szabályozó, most készülő törvény kiegészítését követelik a természetvédő szervezetek.
Az elhanyagoltság vége
Pozsony. Kormányközi egyezmény készül Magyarország és Szlovákia között azokról a háborús sírokról, amelyekbe az Osztrák–Magyar Monarchia seregében harcoló, valamint az első és második világháború idejében elesett katonákat temették.
Csatlakozási kampány
Pozsony. Szlovákia kommunikációs stratégiájáról és a lakosság tájékoztatásáról az integrációs folyamatról is szót ejtett Mária Kadlečíková integrációs miniszterelnök-helyettes Wenceslas Lobkowiczcal, az Európai Bizottság (EB) bővítési részlegének információs igazgatójával folytatott tegnapi tárgyaláson.
Kassa soknemzetiségű
Kassa. A kerületi statisztikai hivatal a napokban hozta nyilvánosságra a népszámlálás első adatait, melyek rövid időn belül az interneten is hozzáférhetőek lesznek.
Köpeny a főnöknek
Pozsony. Kvarda József máris nagyszombati „megyeielnök”. A Nagyszombati Egyetem politológia szakos hallgatói ugyanis egy vitaest után három kerületi megyeielnök-jelölt közül őt „választották meg”.
Orvosok az együttműködésért
Párkány/Esztergom. A Mária Valéria híd átadása után – a helyi önkormányzat kezdeményezésére – Esztergomban szervezték meg a Magyar Orvosi Kamara elnökségének soros kihelyezett ülését.
Gyurovszky László MKP-képviselőt
Ön szerint mi az oka a sikertelenségeknek, a reformok elodázásának?
A kormány összetétele, azaz hogy a kabinetben jobboldali és baloldali erők is vannak. A baloldal sokszor gátolta a reformokat, de mással nem lehetett koalícióra lépni.
Hármas a koalíciónak
Pozsony. Hármast érdemelne a kormánykoalíció, ha hároméves tevékenységét iskolai osztályzatokkal értékelnék, mondta lapunknak Gyurovszky László, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselője a kabinet sikereit és kudarcait elemezve.
Mérséklődő pénzromlás
Pozsony. Októberben a fogyasztói árak 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint a múlt év hasonló időszakában. Ez megfelel az elemzők elvárásainak, akik októberre 7–7,4 százalékos pénzromlást jósoltak.