MACEDÓNIA: Grujoski–Stavrevski, Stojanov, Guzalov, Nikolaevski–Ignatov, Lazarevski, Trajanov, Sakiri–Stojkov, Maznov. SZLOVÁKIA: Buček–Kozák, Varga, Karhan, Hornyák–Pinte, Dzúrik, Janočko, Peter Németh, Greško–Németh Szilárd.
Keresés
Győzelemmel búcsúzni
Pozsony. Immár tét nélküli találkozón zárja a vb-selejtezőket a szlovák válogatott Skopjében. Ugyanis az eredménytől függetlenül a harmadik helyen végez a 4. csoportban. Ez lesz Jozef Adamec edző hattyúdala a nemzeti csapat élén.
A szülők tudni akarják az igazságot
Több mint egy hét telt el a 13 éves gyulamajori Stefankovics Viktor tragikus halála óta. A szerencsétlenül járt fiú Gyulamajor határában szeptember 24-én délután hat óra tájban a Komárom–Érsekújvár között közlekedő személyvonat kerekei alatt lelte halálát.
Mennyit ér a népszavazás eredménye?
Nagyszarva lakosai augusztus 9-én a sajtóból értesültek arról, hogy a belügyminisztérium migrációs hivatala a községben üresen álló laktanyába menekülteket telepít. Szeptember 22-én népszavazást tartottak a községben. Az eredmény: elutasították, hogy menekülttábor legyen a faluban, ám a hivatal nem vette figyelembe a nép akaratát.
Gyertyát gyújtanak az aradi 13 emlékére
A helyi önkormányzat tagjai és az alapiskola diákjai ma 16 órakor a helyi tűzoltószertár előtt emlékműsorral tisztelegnek az aradi vértanúk előtt. Az emlékműsort koszorúzás követi, majd egy gyertya meggyújtásával hajtanak fejet a múlt és az aradi tizenhárom előtt. (lil)
Megemlékezés a Klapka-szobornál
Az aradi vértanúkra és a komáromi vár hőseire emlékeznek ma délután 16.30-kor Klapka György tábornok szobránál Komáromban. Ünnepi beszédet mond Szénássy Zoltán tanár, közreműködik Dráfi Mátyás színművész és a Concordia Vegyeskar. (stu)
Kapunyitás a Kauflandban
A Csallóköz „fővárosában” ma adják át a nagyközönségnek a Kaufland áruházat. Zsolna, Eperjes, Poprád és Nagyszombat után Dunaszerdahely az ötödik szlovákiai város, ahol áruházat nyit az európai hírű üzletláncot működtető cég. A korszerű bevásárlóközpont bő fél év alatt épült fel a Galántai úton.
Koszorúzással emlékeznek
Ma 18.30-kor a Vámbéry téren a magyar szabadságharc emlékére felállított emlékműnél koszorúzással egybekötött emlékműsorral tisztelegnek az aradi vértanúk emlékére előtt. (lil)
Szüreti ünnepség
Cigányzenével kísért szüreti felvonulást rendeznek holnap délután két órától Szentpéteren, amelyet vidám kultúrműsor és nagyszabású szüreti bál követ. (vkm)
Halállal végződött a kocsmai verekedés
Halállal végződött az a veszekedés, amely a Mester utcai vendéglőben tört ki két férfi között. A tettlegességig fajult szóváltás okát senki sem tudja, a vendégek arra lettek figyelmesek, hogy az 52 éves Sz. Sándor pofon üti a tőle három évvel fiatalabb U. Istvánt, aki a földre esett és súlyos fejsérülést szenvedett.