Bush megmondta, hogy nem fog egy kétmillió dolláros rakétát egy tízdolláros sátornak irányítani, hogy szétlőjön egy tevét.
Vanek B.
Keresés
Olvasóink online fóruma
CORRIERE DELLA SERA
Az olasz napilap úgy értesült, hogy Oszama bin Laden személyéhez köthető csoportok tavaly merényletet terveztek II. Abdalláh jordán király és családja ellen.
DNES
A cseh napilap arról írt, hogy a kémelhárítás két, libanoni férfi után nyomoz, akik tavaly és idén pilótaórákat vettek egy cseh légitársaság Boeing 737-es gépén. Állítólag üdülés közben, szórakozásból, óránként 400 dollárért vettek leckét legalább három ízben Csehországban.
Néhány szó a Sárai-ügy kapcsán
Olykor a szavak más jelentést kapnak emlékeink és érzelmeink fényében. Ismerős ez az érzés. Egy hétköznapi, jelentéktelen szó metsző késsé élesedik, ha abba hatol bele, amit legbelül, mélyen tudunk, és szentül hiszünk. Úgy érzem, írnom kell, mert mellbe döfött egy szó: közöny.
Örök időkre?
Javában zajlanak a jelölések a „vúckákba”. Elnézést az otromba műszóért, nem az én találmányom.
Ki ül a mérlegen?
Attól a pillanattól kezdve, hogy a televízió világgá röpítette a Mikuláš Černák felmentéséről szóló hírt, Szlovákiában a perről mindenkinek megvan a maga különbejáratú véleménye.
Politikai adok-kapok Passauban
Amilyen langyosan indult, olyan parázs vita kerekedett abból a kerekasztal-beszélgetésből, melyet péntek este a Szlovák Hetek rendezvénysorozat nyitónapján rendeztek Passauban.
Illatos, fényes és néha ráz
A brit Királyi Posta szikrázó, szagló és egyebeket „tudó”, interaktív bélyegsorozatot bocsátott ki a Nobel-díj létrehozásának tiszteletére. Mindegyik darab a kategóriák egyikére jellemző sajátosságú. Az orvosi kategória 40 pennys bélyege zselatinnal van átitatva, amely dörzsölésre eukaliptusz illatot áraszt magából.
Abnormálisok kitüntetése
„Sok díj van a világon, amelyet olyan emberek kapnak, akik a legjobbak valamiben. Van néhány díj, amelyet olyanok kapnak, akik a legroszabbak valamiben.
Akik nem vették át
A Nobel-díj egy évszázados történetében néhány alkalommal előfordult, hogy a kitüntetett személy nem vette át a díjat. A náci uralom elleni tiltakozásként három tudós utasította vissza a díj átvételét.