POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Örvény 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Antonius és Kleopátra 19
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Zorba 19 ÁLLAMI SZĺNHÁZ: Fényes fájdalom, Carmen 19 Mindent a nőkről 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Szentivánéji álom 14
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Örvény 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Antonius és Kleopátra 19
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Zorba 19 ÁLLAMI SZĺNHÁZ: Fényes fájdalom, Carmen 19 Mindent a nőkről 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Szentivánéji álom 14
Pozsony.
Érsekújvár. Holnap 19 órától az érsekújvári Csemadok-házban tartja következő klubestjét a Kor-Zár együttes. A vendég ezúttal a Kicsi Hang verséneklő együttes lesz.
Dunaszerdahely. Holnap 18 órakor könyvbemutatókkal kezdődnek a Vámbéry Irodalmi Kávéházban az idei, III. Vámbéry Napok rendezvényei. Lacza Tihamér Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok című kötetét, amelyben egyebek mellett az elfelejtett és megismételt földrajzi felfedezésekkel foglalkozik a szerző, G.
Budapest. Paul McCartney május 15-én a Budapest Sportarénában koncertezik; ő az első, aki az egykori Beatles együttesből magyar közönség előtt lép színpadra.
A néhai legendás zenekar énekese, szerzője és basszusgitárosa a Back In The World Tour koncertsorozat keretében érkezik Bécsből Budapestre.
Pozsony. Mától egy héten át az Istota mozi ad otthont a Frankofón filmek fesztiváljának, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg a szlovák fővárosban. A francia nyelvű filmek iránti érdeklődést mutatja, hogy a tavalyi szemle vetítéseire tízezren voltak kíváncsiak.
Camoletti Hatan pizsamában című vígjátékával vendégszerepel Pozsonyban a kassai Thália Színház. A nagy sikerű előadás rendezője Mikó István, a hat szereplő Tóth Éva, Kollárik Lucia, Germán Lívia, Dudás Péter, Petrik Szilárd és Cibula Péter, a sodró lendületű cselekmény pedig egy szerelmi háromszög körül bonyolódik.
Yehuda Lahav (eredeti nevén: Weiszlovits István) héberül írt a cseh, a szlovák és a magyar társadalomról budapesti székhelyű közép-európai tudósítóként, most pedig Izraelből küldi beszámolóit magyarul a Népszabadságnak, szlovákul a Pravdának és a TA 3-nek, csehül pedig a Lidové novinynak. Emlékezéseit Zjazvený život (Megsebzett élet) címmel szlovákul írta meg.
Budapest. Hétfőn este egy ismeretlen telefonáló felhívta a Fidesz Lendvai utcai székházát.
Brüsszel. Günther Verhaugen bővítésügyi biztos alaposan csalódott Romániában és Bulgáriában, a két ország Irak-ügyben tanúsított álláspontja miatt. A két kelet-európai ország stratégiai szempontból rendkívül fontos az EU számára, Brüsszelben ezért nehezményezik, hogy Románia és Bulgária túl közel kerül az USA-hoz.