Pozsony. Zárt ajtók mögött kezdődött tegnap a Govnet kormányzati számítógépes rendszer ügyének bírósági tárgyalása. A kormányhivatalt a KISS cég perelte be, mely 1993-ban nyerte el a 2,4 milliárd koronás projektet, de azt 1999-ben a hivatal leállítatta.
Keresés
Nagyköveti vizit Nyitra megyében
Nyitra. A megyei önkormányzat meghívására tegnap Nyitrára látogatott Győrffy Csaba, a Magyar Köztársaság szlovákiai nagykövete.
Eric van der Lindent, az Európai Bizottság szlovákiai delegációjának vezetőjét
Említette, hogy a tíz csatlakozó országról szóló jelentések alapján Szlovákia az első öt között szerepel. Pontosan hol?
Ez nagyon bonyolult. Ha csak azokat a területeket nézzük, ahol sürgős intézkedésekre volna szükség, van néhány ország, amely jobb helyzetben van, ugyanakkor más területeken van még pótolnivaló.
Pozitív az EB jelentése
Pozsony. „Szlovákia óriási előrelépést tett” – foglalta össze az Európai Bizottság (EB) tegnap átadott (utolsó) éves jelentésének tartalmát Eric van der Linden, az EB pozsonyi delegációjának vezetője. Azt azonban hangsúlyozta: jócskán van még tennivaló.
Januártól új hivatalok alakulnak
Pozsony. 2004. január 1-jétől megszűnik a jelenlegi 79 járási hivatal, helyettük specializált körzeti hivatalok jönnek létre. A parlament által tegnap elfogadott törvény értelmében Párkányban is lesz körzeti hivatal.
Lady Di Bryan Adams szeretője volt?
Bryan Adams 44 éves kanadai rockzenésznek 1996-ban állítólag kapcsolata volt Diana brit hercegnővel. Legalábbis ezt állította a Sun című lapnak nyilatkozva Adams egy korábbi barátnője, a 28 éves Cecilie Thomsen.
Megvan a huszadik gépeltérítő
Azonosította az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda azt a személyt, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat elkövető csoporthoz tartozott, ám még az akció előtt kénytelen volt elhagyni az Egyesült Államok területét.
A spanyol katonák spanglit kapnak
Spanyolországban, hogy kedvet csináljanak a profi hadsereghez, katonák is szívhatják a füves cigit. Spanyolországban a kábítószer-fogyasztást nem büntetik.
Levágta férje hímvesszejét
Mindössze húsz hónapi börtönre, és csupán felfüggesztettre ítélt Vietnamban a bíróság egy feleséget azért, mert az féltékenységből levágta férje hímvesszejét.
A csonkítás még áprilisban történt.
Tanár állt a bombariadó mögött
Az iskola legkiválóbb tanárnője okozott bombariadót egy amerikai iskolában.