Veľké Dvorany. Több mint tíz éven keresztül kínozta szellemileg fogyatékos gyermekét egy helyi házaspár. A szeretetüket úgy mutatták ki, hogy gyakran megverték, éheztették, nem mosdatták meg őt. Tiszta ruhát sem adtak rá, s az is megesett, hogy a tyúkólba zárták az állatok közé.
Keresés
A vonat csak ellökte
Alsókubin. Alkoholos állapotban nem éri meg a sínek körül csellengeni, mert előbb-utóbb baleset történik. Egy 37 éves turócszentmártoni nő ismeretlen okból a síneken állva mélázgatott hétfőn későn este.
Elgázolt egy úton fekvő embert
Alsószeli. Halálos kimenetelű közúti baleset történt vasárnap este a faluban. Egy Škoda Octavia 25 éves sofőrje későn vette észre az úton fekvő embert, így nem tudta kikerülni és elgázolta. A 37 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Lucska is pályázott a Legszebb Falu címért
Lucska. A Legszebb Falu 2003 elnevezésű versenybe összesen 21 település, köztük a Rozsnyói járásból Rédova és Lucska is benevezett. A versenyt a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség hirdette meg, amely fölött Rudolf Schuster vállalt védnökséget.
Egy nagycsalád ünnepe
Érsekújvár. A kinti hideg elől menekülünk be Lázárék fűtött, meghitt kis otthonába. A kétszobás lakásban kilenc testvér él a szülőkkel együtt. Roland, Sándor, Izabella, Ferenc, Rózsa, Zoltán, János, Barbara és a hatéves Péter, akit Pumuklinak becéznek.
Bakot lőtt a bisztróban
Érsekújvár. Két alkalommal, két különböző helyszínen kérték a városi, illetve az állami rendőrség segítségét a lakosok december 26-án este. Egy vadász egy lakótelepi bisztróban társaival együtt ünnepelte aznapi sikereit.
Féktelen Komédiások
Vágkirályfa. A Csemadok helyi alapszervezetétől nemrégiben különvált, önálló nonprofit szervezetként tartotta meg hagyományos István napi kabaréját a helyi Féktelen Komédiások – I. E. T. nevű esztrádcsoport.
Megtakarítás vásárlással
Tornalja. A rendszerváltás óta idén először sikerült a városnak ingatlannal gyarapítania a vagyonát. A sikeres üzlet tárgya a városközpontban lévő, mostanáig a Kelet-szlovákiai Vasművek tulajdonát képező óvodaépület, valamint hét, szintén a városközpontban lévő lakás.
Januárban dől el, mikor avatják Kossuth szobrát
Rozsnyó. Leghamarabb a jövő év január 8-án születhet döntés arról, mikor avatják fel (újra) a városban Kossuth Lajos szobrát.