Rimaszombat. Száz középiskolást várnak határon innen és túlról a XXVIII. Felvidéki Matematikaverseny országos döntőjére, amelyet a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban rendeznek meg február 7-én. Huszonöt gimnázium csapata jelezte részvételét, négy kategóriában mérik öszsze tudásukat a diákok.
Keresés
Nem csökken a költségvetés
Rozsnyó. Csütörtökön este a kassai Thália Színház Csalódások című színdarabjának teltházas előadásával vette kezdetét az idei Rozsnyói Városnapok rendezvénysorozata. Kardos Ferenc polgármester ünnepi megnyitójában elmondta, hogy miért éppen január végét választották a városnapok időpontjául.
Két jelölt Gömörpanyiton
Gömörpanyit. Március 13-án időközi választásokat tartanak Gömörpanyiton. A 2002-ben megválasztott polgármester, aki egyébként az MKP színeiben nyerte meg a választásokat, tavaly nyáron családi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről.
Tovább építik az utat
Tornalja. A Doprastav vállalat zólyomi üzeme tavaly kezdett hozzá a Tornalját elkerülő gyorsforgalmi út építéséhez, és december 20-áig folyamatosan dolgoztak. Ez alatt az idő alatt talajmunkákat végeztek az út nyomvonalán, az időjárás miatt azonban már több mint egy hónapja szüneteltetik a munkálatokat.
Húsz elsőssel számolnak
Losonc. A demográfiai mutatók romlása ellenére legalább húsz elsős kisdiákkal számol a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda. Az ünnepélyes beíratkozásra február 6-án várják a szülőket és csemetéiket az iskolába, hagyományosan a Kármán Terembe.
Mozdul végre a Slovan mozi ügye
Kassa. Ha minden a tervek szerint halad, a hónap végén befejezik a Fő utcai Slovan mozi épületének felújítását. Ez nem jelenti azt, hogy máris kezdődhet a vetítés, a belső munkálatok ugyanis még hátra vannak.
Ledöntötték, elfelejtették
Losonc/Fülek. Rozsnyón a hét végén felavatják Kossuth Lajos szobrát. Ez az esemény valószínűleg hatással lesz az egykor Losonc főterét díszítő, ma ugyancsak siralmas állapotban lévő, méltatlanul elfeledett Kossuth-szobor sorsára is, amelyet jelenleg Füleken, egy hátsó udvarban őriznek.
NAPTÁR
Február 4
EGY GONDOLAT
„A legtöbb, amit az ember tehet: megtanítani a hatalmat annak belátására, hogy természeténél fogva komisz.”
Alfred Andersch
NÉVNAP
Ráhel és Csenge
A Ráhel héber eredetű név, jelentése: bárány. A Csenge eredetét nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy régi magyar név.
Plasztikai műtét élőben
Brasilia. Élőben láthatja a brazil tévéközönség, amint az egyik valóságshow szereplőjén plasztikai műtétet végeznek. Tallyta Cardoso színésznő elsősorban a kebleivel és az orrával elégedetlen, ezért mindkét testrészét átalakítják a realitybe meghívott orvosok.
Országos mellbotrány
Washington. Vizsgálatot indított az amerikai szövetségi műsorszórási bizottság (FCC) a vasárnapi amerikai futballdöntő, a Super Bowl szünetében kirobbant „szexbotrány” miatt: a félidei showműsor során kivillant több millió néző előtt Janet Jackson fél keble.