Nyon. Az UEFA elutasította Wales óvását, amelyben az illetékesek kérték, hogy Jegor Tyitov pozitív doppingtesztje miatt 3:0-ás eredménnyel írják jóvá válogatottjuk számára a tavaly november 15-én lejátszott Oroszország elleni Eb-pótselejtezőt.
Keresés
Vergődik a St. Louis
New York. Nincs jó passzban a St. Louis Blues jégkorongcsapata, amely utoljára január 19-én tudott mérkőzést nyerni, igaz, akkor is csak hosszabbítás után. Ladislav Nagy (Phoenix), a 24 éves kassai születésű csatár ebben az évadban már 23.
Szerencseszám lesz a huszonkettes?
Budapest. Nem sikerült a bemutatkozás a Vladimír Futáš–Milica Brozsics szlovák párosnak a budapesti műkorcsolya és jégtánc Eb-n. Rövidprogramjukba több hiba is csúszott – Milica mindkét ugrásában két lábra érkezett, Vladimír keze pedig megbicsaklott egy emelés során.
Jammert kikosarazták
Pozsony. Daniel Jammer német üzletember mégsem lesz a Slovan futballklub tulajdonosa! Háromhónapos tárgyalások után tegnap kellett volna megkötni az egyesület megvásárlásáról szóló szerződést, ám végül nem jött létre az üzlet.
ÁTIGAZOLÁSOK
A Bundesligában sereghajtó Hertha BSC megszerezte Giuseppe Reinát a Borussia Dortmundtól. A 31 éves támadó a német élvonalban 148 mérkőzésen 30 gólt szerzett.
A portugál válogatott védője, Abel Xavier a Hannoverbe igazolt.
Cserbenhagyott Ferencváros
Debrecen. Hétvégén a hazai pályán játszó és címvédő Debrecen nyerte az Arany Ászok műfüves bajnokságot. A szervezők tartottak a szurkolók csatájától, a balhé azonban elmaradt, ugyanis alig érkezett ferencvárosi drukker Debrecenbe.
ELŐKÉSZÜLETI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK
Koba Senec (II. liga)–Komárno (III.) 3:0 (1:0), g.: Bogora, Keller, Dian; Rapid Bratislava (II.)–Topoľčany (III.) 1:2 (1:0); Ružomberok–Pardubice (cseh II. liga) 2:4; Inter B (III.)–DAC (II.) 0:4 (0:2), g.
Anelka visszatérhet
Párizs. A Francia Labdarúgó Szövetség elnöke, Claude Simonet szerint Nicolas Anelka visszatérhet a válogatottba. A csatár akkor került „feketelistára”, amikor nemet mondott Jacques Santini szövetségi kapitány hívó szavára.
Ámokfutásért büntetés
Lisszabon. A Portugál Profi Labdarúgó Liga 30 napra betiltotta a Vitoria Guimaraes stadionját a vasárnap esti Boavista elleni bajnoki mérkőzést követő szurkolói atrocitások miatt.
Louis Saha a legdrágább
London. Január elsejétől február másodikáig tartott az angol labdarúgó-bajnokság átigazolási idő-szaka. Az utolsó nap legnagyobb fogása a Tottenhamé lett, miután a Spurs hétmillió fontért (plusz Bobby Zamoráért) szerződ-tette a West Ham United csatárát, Jermain Defoe-t.