Egy kaliforniai vállalat lehetővé teszi a kereskedelmi célú űrrepülést
Keresés
Hajszálon múlt a beteg Karadzic elfogása
Kevésen múlt, hogy a boszniai nemzetközi békefenntartó erő (SFOR) január közepén nem tudta elfogni a háborús bűnök miatt körözött Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - mondta a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze kedden.
Mosakodást ajánlanak az AIDS ellen
Kevesebbet tudnak ma az AIDS-ről a középiskolás diákok és a pedagógusok, mint 15 évvel ezelőtt - ez derült ki a jászberényi ÁNTSZ által végzett felmérésből.
Arany- és platinalemezek 2003-ban
A kiemelkedő fogyást produkáló albumokat világszerte arany- és platinalemezekkel jutalmazza az adott ország zeneiparát felügyelő szervezet. Emellett néhány államban még ezüst- és gyémántlemezeket is átadnak. Magyarországon ezt a feladatot megalakulása óta a MAHASZ látja el.
HETI7
Paul van Dyk vezeti a március kilencedikén kiosztásra kerülő American Dance Music Awards jelöltjeinek listáját, öt kategóriában nevezték; európai művész még soha nem kapott ennyi jelölést.
A Red Hot Chili Peppers két londoni koncertjére négy óra leforgása alatt elkapkodták az összes jegyet.
Ki lesz a Grammy sztárja?
Vasárnap a Los Angeles-i Staples Centerben tartják a negyvenhatodik Grammy díjkiosztó gálát. A jelöltek listáját december elején hozták nyilvánosságra, amely nagyobb meglepetést nem okozott, igaz, soha ennyi fiatal nem került reflektorfénybe a főbb kategóriákban, de ezzel számolni lehetett.
A készülő dal csupán szóbeszéd
Az előzetes híresztelésekkel ellentétben mégsem énekel duettet Mariah Carey és Jennifer Lopez – legalábbis nem mostanában. A közelmúltban több hírforrás beszámolt egy készülő közös dalról, a jól értesültek pedig azt is tudni vélték, hogy a két énekesnő már stúdióba vonult.
A Limp Bizkit Budapesten játszik
A zenekaralapítás ötlete a frontember, Fred Durst agyából pattant ki. Floridába ment azzal a szándékkal, hogy összehozzon egy bandát, amely minden általa kedvelt zenei stílust egyesít. „Rájöttem, hogy ez az, amit csinálni akarok” – mondta.
TALLÓZÓ
LA STAMPA
Róma. Élesen bírálta az Európai Unió szakadását előidézhető törekvéseket Franco Frattini olasz külügyminiszter: elfogadhatatlannak minősített egy „EU-direktóriumot”, s az unió ellen hatónak nevezett minden olyan kezdeményezést, amely – még ha jelképesen is, de – megosztásra utalna.
Alamizsnával koldusbotra
Nyugdíjasok! Nyomorultak! Az Új Szó január 21-i számában az első oldalon örömmel olvashatjuk, hogy 4 százalékkal több alamizsnát hagytak jóvá. De már korábban tudatták: a gáz 31, a fűtés 6,5, a villany 9, a víz 40,7, a csatornadíj 36, a lakbér 5 százalékkal drágul.