Elmaradt az Ukrajna-Magyarország EuroTour jégkorongmérkőzés, mert a magyar válogatott felszerelése nem érkezett meg Minszkbe.
Keresés
SMS-ben tudósította öngyilkosságát
Szöveges üzenetekben adott egyenes közvetítést halálba rohanásának részleteiről volt barátjának egy elhagyott nő Angliában.
A The Sun című bulvárlap pénteki beszámolója szerint a 40 éves Helen Viggersszel 36 éves barátja, Michael Powell közölte, hogy véget vet addig is meglehetősen ingatag k
„Meghalsz cigány!“
Csütörtök éjszaka ismeretlen tettes fenyegető feliratot festett Kállai László, a jászladányi székhelyű Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnökének kerítésére.
Mobilmentes napokat hirdettek Belgiumban
Mobiltelefon-mentes napokat hirdettek meg most péntektől vasárnapig Belgiumban: a kezdeményezők azt szeretnék, hogy az emberek hagyják kikapcsolva készülékeiket, s élvezzék a csendet.
Csend is letölthető az online zeneboltból
Az Apple iTunes nevű internetes zeneboltjának katalógusában kilenc olyan zeneszám található, amelyek csupán néhány perc csendet tartalmaznak - letöltésükért ennek ellenére 99 centes darabárat számítanak fel.
Adásba kerülhet a transzszexuális nagy ő
Megegyezett a brit Sky One televízió rendhagyó párkeresőshow-jának férfi szereplőivel, hogy kártérítés fejében bemutathatja a műsort, amelynek résztvevői egy transzszexuálisnak udvaroltak.
Egymillió eurót nyert a ruletten
Csütörtökről péntekre virradóra a magyarországi kaszinózás történetének legnagyobb összegét, 1 millió eurót (mintegy 266 millió forintot) nyert egy budapesti fiatal üzletember néhány órás rulettjátékkal a Tropicana Casinóban.
Az immunrendszer legyőzheti a HIV-et
A francia kutatók egy vietnami kórházzal együttműködve kimutatták, hogy az emberi immunrendszer képes megállítani a HIV-1 vírusokat.
Tizenöt emeletnyi mélységbe zuhant egy lift
Tizenöt emeletet zuhant egy lift négy utasával a Dél-afrikai Köztársaságban, Durban városában. A működésbe lépő fékek enyhítették a földet érés erejét, így a liftben tartózkodó négy ember mindegyike túlélte a zuhanást, bár komoly sérülésekkel.
Seprűnyéllel megerőszakolták, majd megkínozták
A kémény nem füstölt, és három napi levéladag volt a postaládában. Csupán ennyi jel mutatott arra, hogy Mátramindszent egyik lakásában tragédia történt. Az 55 éves Ilona holttestét néhány napja fedezte fel a rendőrség.