Tokió/New York/Hilla. Már munkába álltak a szerdai hillai merényletben könnyebben megsérült magyar katonák. Az ENSZ főtitkára szerint június végéig nem lehet megszervezni a választásokat Irakban.
Keresés
Szlovákiából még nem keresték
Pozsony. Az EU állampolgárai leggyakrabban azért fordulnak a közös ombudsmanhoz, mert az EU-s intézmények nem válaszolnak kérdéseikre, jelentette ki tegnap Pozsonyban Nikiforosz Diamandourosz.
Kész a környezetvédelmi lista
Pozsony. A környezetvédelmi, a gazdasági, a mezőgazdasági és a pénzügyminisztérium vezetői tegnap megegyeztek a NATURA 2000 EU-s listára feljegyzett védett területek végső névsorában, jelentette be tegnap Miklós László környezetvédelmi miniszter.
Enyhe kritika az utolsó értékelésben
Pozsony. Az Európai Parlament képviselői azt várják Szlovákiától, hogy rövid időn belül szavazza meg a vagyon eredetéről szóló, valamint az összeférhetetlenségi törvényt, áll az EP külügyi bizottságának javaslatában.
Nyílt nap az egyetemi központban
Komárom. A Selye János Egyetemért Alapítvány a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közreműködésével felvételt hirdetett a komáromi kihelyezett tagozatán folyó műszaki-informatikus képzésre.
Csak március derekán dönt a Hyundai
Szöul. A dél-koreai Hyundai autógyár bejelentette, február vége helyett csak március derekán hozza nyilvánosságra, hogy Szlovákiát vagy Lengyelországot választja-e ki közép-európai nagyberuházásának helyszínéül. Jelezte, a két ország egyenlő eséllyel pályázik a közel 1,5 milliárd dollárnyi költséggel megépülő autógyárra. (TASR)
Külföldi termékeknek is Slovak Gold
Pozsony. A legjobb hazai termékeket 1994 óta díjazó Slovak Gold Alapítvány közelgő európai uniós tagságunkat szem előtt tartva a jövőben a külföldi eredetű, ám nálunk is forgalmazott termékeket, szolgáltatásokat szintén díjazni fogja – közölte Jozef Sitko, az alapítvány elnöke.
Hiába várják a határozatot
Pozsony. Az önkormányzati választási csalással kapcsolatban nem akar állást foglalni Poszony-Újváros képviselő-testülete és az alkotmánybíróság sem. Dudás László helyi képviselőnek az ügyről szóló jelentését kollégái csak tudomásul vették, ám nem voltak hajlandók elítélni a nyilvánvaló csalást.
Két hiba volt a meghívón
Pozsony. A SITA jelentése szerint a hírügynökséghez faxon eljuttatott, a Selye János Egyetem március 13-ára tervezetett sajtótájékoztatójának beharangozóját tartalmazó, szlovák nyelvű meghívóban nyelvtani hibák voltak.
Nemzeti „megaközgyűlés”
Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt parlamentbe jutását veszélyezteti az egyes nemzeti politikai szubjektumok közötti küzdelem, mondta Anna Malíková, a Ján Slota-féle Egyesült Szlovák Nemzeti Párt alelnöke. Slotáék éppen ezért a központi tanács szombati ülésén rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik.