Teherán. Az iráni ügyészség – néhány órával a választási kampány lezárása előtt – elrendelte a két legnagyobb reformpárti napilap ideiglenes betiltását.
Keresés
Eltitkolt iráni eszközök
Bécs. Korszerű urándúsító centrifugához tartozó, eddig be nem jelentett alkatrészeket találtak Iránban az ENSZ ellenőrei. Az eset újabb kétséget ébreszt Teheránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) folytatott együttműködése iránt – közölték tegnap bécsi diplomaták. (MTI)
Véget ért a kálvária
Ungvár. Elutasította az ukrán legfelsőbb bíróság a huszti városi tanács fellebbezését a település magyar tannyelvű iskolájának bezárása ügyében. Egyúttal helyben hagyta a kárpátaljai fellebbviteli bíróság tavaly nyári döntését, amely a tanintézetnek kedvezett.
Saron magyarázkodott
Jeruzsálem. Ariel Saron izraeli kormányfő tegnap három amerikai küldött előtt felvázolta a palesztinoktól való leválás tervét, amelynek keretében felszámolnák a Gázai övezetben lévő zsidó településeket.
Visszatértek az előítéletek
Brüsszel. Tagadhatatlan, hogy Európában tapasztalni lehet az antiszemita előítéletek megnyilvánulásait, és jelen vannak még az egykor elterjedt történelmi antiszemitizmus maradványai is. Ezt az Európai Bizottság elnöke állapította meg a tegnapi konferencián.
Mindent tagad az ámokfutó
Győr. Tagadja bűnösségét az a belga férfi, aki kedden áttörte a rajkai határt. A gyanúsított azt állítja, 30-40 kilométeres sebességgel közelítette meg a szlovák–magyar határt – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
MTI-hír
Moszkva. A leendő rakétavédelmi rendszereken áthatolni képes új fegyver prototípusát próbálta ki sikerrel Oroszország a héten tartott hadgyakorlaton. Ezt tegnap közölte az orosz vezérkari főnök első helyettese.
Atomultimátum Észak-Koreának
Washington. Az USA ultimátummal felérő nyílt katonai fenyegetést intézett Észak-Koreához, amelyet George Bush amerikai elnök korábban – Iránnal és Irakkal együtt – a Gonosz tengelyéhez sorolt.
Mindenki mást várt
Bécs. Minden gyanúsítottat felmentettek Ausztriában a 155 halálos áldozatot követelő, 2000 novemberében történt kapruni katasztrófa ügyében a tegnap befejezett bírósági tárgyaláson. A bíróság nem találta indokoltnak az ügyészség vádjait, amelyek szerint 16 gyanúsítottat felelősség terhel a szerencsétlenségért.