Pozsony. Rudolf Schuster az áfatörvényen kívül a parlamenti választásokról szóló jogszabályt is megvétózta. Az államfő szerint diszkriminatív, sőt alkotmányellenes lehet a választási kaucióról szóló cikkely, mely alapján 500 ezer koronát kell letennie minden indulni kívánó pártnak.
Keresés
Rekordösszegű kártérítést követel
Galánta. Nyolcvanmillió koronás kártérítést követel a Plus 7 dní című hetilaptól az a struccfarmjáról elhíresült vállalkozó, aki pénzügyi csalások miatt jelenleg előzetes letartóztatásban van. J. R.-t az USA-ban tartóztatták le, ahonnét az Interpol munkatársai szállították haza.
Kevés pénz jut az egyetemeknek
Pozsony. Az egyetemek működtetéséhez további 280 millió koronára volna szükség – állítja Juraj Sinay, a rektori konferencia elnöke. Ha a felsőoktatási intézmények nem kapják meg időben a támogatás-kiegészítést, szeptembertől az ideiglenes bezárás veszélyével kell számolniuk.
Olvasottság, hallgatottság, nézettség
Pozsony. A lakosság 4,3 százaléka olvassa az Új Szót; ezzel lapunk az ötödik helyen áll az országos listán. A Szlovák Rádió felmérése szerint a legolvasottabb napilap 21,1 százalékkal a Nový Čas, ezt 13,7 százalékkal a Pravda, majd 11,2 százalékkal a Sme követi.
Sárgaság: mindenki veszélyeztetett
Pozsony. Az emberek többsége azt gondolja, hogy a sárgaság azoknak az országoknak a problémája, ahol alacsonyabbak a közegészségügyi standardok, pedig mindannyian veszélyeztetettek vagyunk, mondta Miloš Bubán orvos azon a sajtótájékoztatón, mely az alattomos betegségre szerették volna felhívni a figyelmet.
Egyszemélyes EP-választási lista
Pozsony. Egyszemélyes európai parlamenti választási listát állított össze a Polgári Konzervatív Párt (OKS): Peter Osuský a listavezető és az elenyésző támogatottságot élvező párt egyetlen jelöltje.
Kis egészségügyi kiadások
Pozsony. Mostanság főként az orvosnál fizetendő illetékek kérdése rezonál a sajtóban. Milan Dragula, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke úgy véli, ennek előtérben tartása azonban elfedi a terület más, sokkal lényegesebb problémáit.
Nem kérnek bocsánatot
Pozsony. Tegnap sem született döntés abban a perben, melyben Rudolf Schuster 450-450 ezer koronára perelte a Dérer Kórházat és a katonai egészségügyi intézményt, amiért állítólag 2000 júniusában félrekezelték. A Pozsonyi I. Járásbíróságon nem jelent meg sem az elnök, sem az ügyvédje.
Kukan + Mečiar vagy Gašparovič
Pozsony. Közvetlenül a kampánycsend előtt, ma este a Markíza televízió Rosta című műsorában összecsap a négy legesélyesebb államfőjelölt.
Kisorsolt működési évek
Pozsony. Tegnaptól 15 tagú a Szlovák Televízió tanácsa, és az eddigi kettő helyett ezentúl három magyar tagja van. Somogyi Alfréd és Görföl Jenő mellé Kiss Péntek Józsefet is beválasztotta a parlament az új testületbe.