Tbiliszi. A szavazatszámlálás eddigi állása szerint is fölényesen nyerte meg Mihail Szaakasvili grúz elnök pártja a vasárnap részlegesen megismételt grúz parlamenti választásokat, az adzsáriai szavazatok összeszámlálása után azonban másodikként Aszlan Abasidze adzsáriai vezető pártja ért célba.
Keresés
Bászájev totális háborút hirdetett
Moszkva. Totális háborút hirdetett Oroszország ellen Sámil Bászájev csecsen lázadóvezér, kilátásba helyezve a nukleáris és bakteriológiai fegyverek kivételével gyakorlatilag minden fegyver felhasználását, s tíz évnél idősebb embereket fognak megölni.
Meghalt Toma András
Budapest. Életének 79. évében súlyos betegség következtében elhunyt az utolsó magyar hadifogolyként ismert Toma András, akit Nyíregyházán helyeznek örök nyugalomra. Toma 1944-ben sok ezer katonatársával együtt hadifogságba esett, s hosszas kutatómunka után, 2000.
Nem a székely autonómiára
Bukarest. Nemet mondott a székelyföldi autonómiáról szóló elképzelésre a román parlament képviselőháza. A több mint 240 jelenlévő 22 ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadta a közigazgatási szakbizottság elutasító jelentését.
Raffarin megúszta
Párizs. A jobbközép kormányerők súlyos vasárnapi választási veresége után két nappal Jacques Chirac francia köztársasági elnök ismét Jean-Pierre Raffarint bízta meg kormányalakítással.
Terrorellenes razziák Londonban
Madrid/London. A madridi merényletek újabb három gyanúsítottját vették őrizetbe, két szíriait és egy spanyolt. A spanyol hatóságok egy bizonyos marokkói szélsőséges szervezetre összpontosítanak a március 11-i robbantásos merényletek ügyében folytatott nyomozásban.
Robbantások Taskentben
Taskent. Robbanások történtek kedden az üzbég főváros, Taskent körzetében, míg a rendőrség az elnöki palota közelében tűzpárbajba keveredett egy feltételezett terrorista csoporttal. Helyi lakosok négy-öt robbanásról, majd gépfegyverek folyamatos sorozatlövéseiről számoltak be.
Utoljára rukkoltak a csehek
Prága. Utoljára vonultak be tegnap sorkatonai szolgálatra a cseh fiatalok – közölte Prágában a cseh védelmi minisztérium. „A fiatalok utolsó, ezer fős csoportja kilenc egységhez vonult be, s a szokásos egy év helyett már csak kilenc hónapig lesznek szolgálatban.
Hazahozták Kulcsár Attilát
Budapest. Kiadták Magyarországnak és hazahozták Ausztriából Kulcsár Attilát, a K&H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt vagyonkezelőjét. Kulcsár az első kihallgatáson nem kívánt vallomást tenni, csupán meghallgatta a vádat.
Már huszonhat tagja van a NATO-nak
Washington/Brüsszel. Hét, a NATO-ba újonnan befogadott közép- és kelet-európai ország, köztük három egykori szovjet köztársaság Washingtonban ünnepélyesen letétbe helyezte a csatlakozási okmányokat.