Pozsony. Szlovákia lakosságának 47 százaléka soha nem adná voksát a Szlovákiai Romák Politikai Mozgalmának. Az MKP-t 43,8 százalék még a parlament környékére sem kívánja, a HZDS-szel a megkérdezettek 34,3 százaléka van ugyanígy. Ha a parlamenti választásokat áprilisban tartanák, azt a Smer nyerné 23 százalékkal.
Keresés
Pozsony kitüntette Demján Sándort
Pozsony. Demján Sándor közismert magyar nagybefektető vállalkozói érdemei elismeréseként tegnap kitüntetést vett át Andrej Ďurkovskýtól, Pozsony főpolgármesterétől.
Nyugdíjasokat győzködtek
Pozsony. Több helyen győzködték a nyugdíjasokat az államfőválasztáskor és a népszavazáskor, hogy voksoljanak, sőt hogy kire adják le szavazatukat – mutatott rá a Polgári Szem civil szervezet.
Pénzosztási szabályok
Nyitra. Már napvilágot látott az az agrárminiszteri rendelet, a-mely lehetővé teszi a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökségnek, hogy május elsejétől fogadja a szlovákiai gazdák támogatási kérvényeit.
Ivan Šimko végre rájött, hol él – reagált Mikuláš Dzurinda kormányfő
Pozsony. Ivan Šimko végre rájött, hol él – reagált Mikuláš Dzurinda egykori munkatársának békülékeny kijelentésére, mely szerint át lehetne értékelni a kormányfőcserére vonatkozó kategorikus feltételt.
Vissza a január ötödike előtti állapothoz
Pozsony. Nem Peter Súlovský a Szlovák Nemzeti Párt elnöke – döntött tegnap a Legfelsőbb Bíróság. A testület szerint annyira bonyolult a nemzeti pártok viszonya, hogy az egyes nemzeti kongresszusokat felül kell bírálni, addig pedig vissza kell állítani a január 5-e előtti állapotot.
Černákról csak májusban
Illava. Egyelőre nem helyezte szabadlábra a közép-szlovákiai alvilág állítólagos fejének tartott Mikuláš Černákot a Trencséni Járásbíróság Michal Antala vezette tanácsa.
Horoszkop
Több változás is bekövetkezhet a programjában, ezért jobb, ha nem készít szoros napirendet. Ma legyen türelmes a családjával, így elkerülheti az összetűzéseket.
Akár kapcsolatban él, akár társkereső, túl magasra teszi potenciális partnerének a mércét.
KRONOLÓGIA
Alábbi összeállításunkban az elmúlt 15 év legsúlyosabb robbanásos vonatbaleseteit foglaltuk össze:
1989. június 3.
Csupán a robbanás ténye biztos
Az előzetes hírekkel szemben nem 3 000, hanem „csupán” ötvennégy ember vesztette életét és 1 249 sebesült meg az észak-koreai vasúti szerencsétlenségben – közölte tegnap John Sparrow, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) regionális küldötte.