Bagdad/Washington/Varsó/Kairó/Dubaj. Ahmed Csalabit, Washington korábbi iraki szövetségesét azzal vádolják, hogy elárulta az USA-t az irániaknak. Tegnap két újabb pokolgépes merényletet hajtottak végre az iraki fővárosban.
Keresés
Már Ivan Saktor is megszüntetné
Pozsony. A szakszervezetek szövetsége nem akar együttműködni a kormány által elképzelt, tanácsadói jogkörrel rendelkező testülettel. Ivan Saktor elnök szerint a kabinet részéről az lenne a legtisztességesebb, ha megszüntetné az érdekegyeztető tanácsról szóló törvényt, hiszen a szakszervezetek nem lesznek sohasem a kormány tanácsadói. (TASR)
Étkeztetési és tanszertámogatások
Pozsony. Étkeztetésre és tanszerekre a munka-, szociális és családügyi hivatal 1032 alapiskola és óvoda fenntartója számára nyújtott támogatást. A szaktárca határozata szerint a juttatás csak azokat a gyermekeket érinti, akik anyagi szükséghelyzetben élő családokból érkeznek.
Diplomatafeleség lesz az új nagykövet
Pozsony. Nagy-Britannia új szlovákiai nagykövete a bécsi külképviseleti hivatal vezetőjének felesége, Judith Macgregor. A hölgy – aki eddig a brit külügyminisztérium munkatársaként dolgozott, valamint diplomáciai tevékenységet folytatott Belgrádban, Prágában és Párizsban – ma adja át megbízólevelét. (TASR)
Közvélemény-kutatás az EP-választásról
Pozsony. Ha májusban tartanák az európai parlamenti választást, a lakosság 23%-a elmenne szavazni, 32 %-a nem – derül ki a Median SK legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiből. A Smer soraiból hat képviselő jutna Brüsszelbe.
Nem akar több pénzt a Szlovák Televízió
Pozsony. Nem kéri a költségvetési támogatás és az üzemben tartási díj emelését sem a Szlovák Televízió. A sajtóban elterjedt híreket mindenképpen cáfolja az intézmény vezetősége, hiszen ilyen jellegű javaslatok teljesen indokolatlanok lennének.
Növekszik a papok illetménye
Pozsony. Évek óta nem emelkedett a papok fizetése, ezért idén valorizálják. Harmincszázalékos emelés után az átlagbér 12 ezer korona körül lesz. Az állam évente csaknem 700 milliót költ az egyházakra, derül ki Rudolf Chmel jelentéséből, melyre tegnap rábólintott a kormány.
Heroin a fehérneműben
Pozsony. Tizenkilenc kábítószer-forgalmazót leplezett le Erdőháton kedden a nemzeti drogellenes egység – tájékoztatott az országos rendőrfőkapitány-helyettes az akcióról. Jaroslav Spišiak kifejtette: a kábítószer-előállítás és -forgal-mazás élén egy négytagú család állt. Ernest V.
Jogosulatlan követelések
Pozsony. Az iskolafenntartó települési és megyei önkormányza-tok múlt évi utófinanszírozással kapcsolatos igénylései 35%-ban jogosulatlanok, állítja a pénzügyi tárca.
Augusztus elsejétől emelkedik a köztisztviselők bére
Pozsony. Nem kell fizetéscsökkenéstől tartaniuk a köztisztviselőknek, és a beharangozott törvénymódosítás ellenére a jutalmazás továbbra is igazságos lesz.