Több szempontból is rendhagyó előadással rukkolt elő a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulata, a Hviezdoslav Színház. Az évad utolsó bemutatójaként Szent Dorottya legendáját állították színpadra Szent Dorottya-játék címmel.
Keresés
Utazás
Először a csomagok. Minden gondosan elrendezve. Valami mégis mindig kimarad. Félúton jut eszünkbe, és fogadkozunk, hogy a következő alkalommal majd azzal kezdjük, ami most éppen kimaradt.
Benzinkút. Pár perc, de nem pár fillér. Csak egy miccenésnyit tart a benzinszagú zsebmetszés – és utazunk.
Már Irakban vannak a britek
Bászra. Visszatért tegnap egy dél-iraki bázisra az a nyolc brit katona, akiket hétfőn ejtett foglyul az iráni hadsereg a Satt-el-Arab folyón végzett őrjárat közben.
Összecsapások Jemenben
Szanaa. A jemeni biztonsági erők az utóbbi napokban megölték Huszein el-Húszi Amerika-ellenes síita muzulmán pap 46 fegyveres hívét az ország északi részén fekvő Szaadában. A síita vezető 35 fegyverese megsebesült, 43-at őrizetbe vettek.
Ahernt nagyon sürgeti az idő
Brüsszel. Bertie Ahern ír kormányfő, az unió soros elnöke hétfőig eldönti, összehívja-e keddre az Európai Unió rendkívüli csúcsértekezletét az Európai Bizottság új elnökének megválasztása céljából.
Normalizálódó olajtermelés
Osló. Néhány napon belül visszaáll a norvég olaj- és földgázkitermelés a normális szintre, miután a kormány közvetítőként lépett fel a szakszervezet és az olajipari szektor munkaadói közötti vitában. A munkaügyi tárca tilalmat rendelt el a sztrájkra, egyben arra is, hogy a vállalkozók elrendeljék a dolgozók kizárását. (MTI)
Máért még a nyáron?
Bukarest. Lehetséges, hogy még a nyári vakációs idény beállta előtt összehívja a magyar kormány a magyarországi és a határon túli magyarság legfontosabb egyeztető fórumát, a Magyar Állandó Értekezletet (Máért). Ezt Szabó Vilmos, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára mondta az erdélyi Krónikának.
Közös érdekérvényesítés
Prága. Közösen szeretné érvényesíteni különféle érdekeit a kibővített Európai Unióban hat közép- és délkelet-európai állam. Erre az álláspontra jutott a cseh, a lengyel, a magyar, az osztrák, a szlovák és a szlovén parlament vezetője, akik tegnap tanácskoztak Prágában.
Zarkávira vadásznak
Fallúdzsa/Bagdad. Újabb légicsapást hajtottak végre tegnap az amerikaiak terroristák feltételezett rejtekhelye ellen Fallúdzsában. A légitámadás – e héten a harmadik – az Abu Muszab az-Zarkávi vezette terrorista csoport tagjainak feltételezett búvóhelye ellen irányult.
Magyarországon is lelőhetnek utasszállító repülőgépeket
Budapest. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap megerősítette, hogy a kormány titkos határozatot fogadott el a légi terror elhárításáról. A Népszabadság értesülése szerint a határozat kimondja, hogy „Magyarországon is lelőhető az a polgári repülőgép, amelyet terroristák támadásra akarnak használni”.