Nyitra. Két és fél millió koronáért újítják fel nyáron a város polgármesterének irodáját és titkárságát – ebből másfél millió a helyiségek átépítésére, egymillió pedig a bútorra fog elfogyni.
Keresés
Rekord a Vadasban
Párkány. A Vadas termálfürdőben, ahol a régebbi öt medencén kívül egy hullámmedence is a látogatók rendelkezésére áll (valószínűleg éppen ezen újdonságnak köszönhetően is) szombaton 7268 napi jegyet adtak el, vasárnap pedig rekordnak számító 11700 belépő kelt el. (SITA)
Vegyszer a fák törzsében
Nyitra. Furcsamód egész fasorok kezdtek az utóbbi napokban kiszáradni a Nyitra folyó melletti utcákban, ezért az ott lakók szakembereket hívtak, hogy állapítsák meg, mi a hirtelen lombhulllás oka.
Színes program gyermekeknek
Vágsellye. Gyermekörömök hete címmel e hétre szórakoztató foglalkozások sorát szervezte alapiskolásoknak a helyi művelődési központ.
Többlettámogatás jár a komáromi napköziknek
Komárom. Másfél millió korona többlettámogatást hagyott jóvá a komáromi képviselő-testület az alapiskolák mellett működő napközi otthonok finanszírozására.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Elkapták a betörőbandát
Kassa. A rendőrség arra kéri mindazokat a Kassa környéki károsultakat, akiknek hétvégi házukból loptak el értéktárgyakat, hogy jelentkezzenek az illetékes vizsgálótisztnél.
Falra szögezett tekintetek
Rozsnyó. A gombaszögi Rajzszög Országos Képzőművészeti Alkotótábor egy hét alatt elkészült alkotásaiból nyitottak kiállítást a Rákóczi Magyar Házban.
Nem 90, hanem 30 nap
Rimaszombat. A közelmúltban a rimaszombati Dúsa utcai lakótelep kacsán megjelent tudósításban a szerző hibájából téves információt közöltünk olvasóinkkal.
Kalandok a karszton
Rozsnyó. A Gömöri Ifjúsági Társaság negyedik alkalommal rendezi meg az alapiskolák 6-8. osztályos tanulói számára 2004. július 27-31-én a Gömöri Honismereti Vándortábort.
Nemzetgyűlés Rozsnyón
Rozsnyó. A magyar nemzet jelenlegi állapotáról, a határon túl élők problémáiról is tárgyalt július 17-én, Rozsnyón a történelmi városháza nagytermében az Alkotmányos Jogfolytonosságot Helyreállító Nemzetgyűlés.