Tusnádfürdő. A lelkekben már megtörtént a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése – fejtette ki szombati tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor. A volt miniszterelnök több ezer ember előtt, a XV.
Keresés
Könyörög a férjéért
Újdelhi/Bagdad/Iszlámábád. Férje életéért könyörög az iraki túszejtőknek, s önmagát ajánlja fel cserében a családfenntartóért egy indiai asszony. Tilak Radzs kamionsofőrt további két indiai, egy egyiptomi és három kenyai társával együtt a magát a Fekete Zászló Hordozóinak nevező csoport fegyveresei rabolták el szerdán.
A pilótafülke tragikus ostroma
Washington. A 9/11 bizottság múlt csütörtöki jelentéséből többek között az is kiderül, mi történt a United Airlines 93-as számú járatának fedélzetén.
Izraeli fal – palesztin cementtel
London. Milliókat keresnek palesztin vállalkozók azzal, hogy cementet szállítanak a ciszjordániai palesztin területeket Izraeltől elszigetelő fal építéséhez, és erről tud Jasszer Arafat palesztin elnök is.
Légicsapástól tartanak
Jeruzsálem. Izraeli szélsőségesek légitámadást hajthatnak végre Jeruzsálemben a Templomhegy, avagy a Mecsetek tere ellen. Kampányt indított tegnap Szilvan Salom izraeli külügyminiszter, hogy megakadályozza az ellenzéki Munkapárt – Saron kormányfő által óhajtott – belépését a kormányba.
A múlt évben 66 napot üléseztek
Pozsony. A múlt év során 66 napot töltöttek az ülésteremben a parlamenti képviselők. Ez idő alatt 236 törvénytervezetet vitattak meg, ebből 175-öt fogadtak el. 155 a kormány műhelyéből került ki, húszat pedig képviselők nyújtottak be.
A hegyek idén 14 áldozatot követeltek
Poprád. Az év kezdete óta Szlovákia hegyeiben eddig 14 hegymászó és turista lelte halálát, köztük 9 cseh, 4 hazai és egy belorusz. Bár a halálos áldozatok listájáról ez nem derül ki, mégis a lengyel kirándulók számítanak a legfegyelmezetlenebbeknek, akik rendre letérnek a kijelölt ösvényekről.
Halálos baleset az atomerőműben
Jaslovské Bohunice. Az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű 3. blokkjában tegnap halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt. A reaktorhoz tartozó irodahelyiségek egyikében egy 48 éves újbarsi szerelőt javítás közben áramütés ért, az áldozat a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. (SITA)
Fekete mérleg: három halott az utakon
Pozsony. Az országos rendőr-főkapitányság adatai szerint pénteken Szlovákiában 167 közlekedési baleset történt, szerencsére egyik sem végződött halállal. Szombaton viszont a 142 karambol három életet oltott ki. Mindkét napon a legtöbb balesetet a Pozsonyi kerületben regisztrálták. Az összesített anyagi kár eléri a 22 millió koronát. (TASR)