Lukanénye. Közel félezernyien vettek részt augusztus 8-án a Középső-Ipoly mente egyik legnagyobb plébániája, valamint a lukanényei és az apátújfalusi községi hivatal által megrendezett Keresztény Ifjúsági Találkozón. Lukanénye, Apátújfalu, Leszenye, Haraszti, Bátorfalu és Szlovákgyarmat községekből érkeztek fiatalok.
Keresés
Pihenőpark a mocsár helyén
Szirénfalva. Három és fél hektáros pihenőpark kialakítását tervezik az ukrán határtól néhány száz méterre fekvő Szirénfalván. Takács Sándor polgármester elmondta, az elmúlt években a falu központjában található terület teljesen elgazosodott, és több illegális szemétlerakat is csúfította a települést.
Sztrájkolni is készek
Losonc. Még bő kétszázötven kilométer áll a Szepsiből Pozsonyba tartó tiltakozó menet tagjai előtt, akik augusztus 9-én hétfőn Losoncon, a Kubinyi téren álltak meg egy órácskára pihenni.
Vásárút, Nyárasd, Mad
A Dunaszerdahelyi járásban a hasonlóan magas létszámmal működő óvodák különbözőképpen oldják meg fenntartási gondjaikat. Ahol csökkenő tendencia várható, ott csoportösszevonásokra kerülhet sor, a madi kis óvoda pedig tartja a megszokott létszámát, valószínűleg a falu gyors fejlődésének köszönhetően.
Vásárút.
Már iható a víz Esztergomban
Esztergom. Nincs szükség a vezetékes ivóvízfogyasztás további korlátozására Esztergomban, mivel a laboratóriumi vizsgálat szerint a vízben található vegyi anyagok jóval a káros határértékek alatt vannak – közölte a magyar országos tiszti főorvos.
Három a tolvaj
Aranyosmarót. Két 19 éves helybéli és egy 20 esztendős dénesdi (Dunajská Lužná) fiatalember ellen emeltek vádat betöréses lopás miatt.
Túladott a lopott autón
Komárom. Egy harmincegy éves, többszörösen büntetett, munkanélküli komáromi férfi még augusztus 2-án ellopott egy Škoda Felícia Combi típusú személygépkocsit egy gútai családi ház garázsából – tájékoztatta lapunkat Miloš Fábry, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Magánzsebből felújított templom
Felsőszeli. A frissen felújított római katolikus templomban tartott ünnepi szentmise után fogadták szülőfaluja díszpolgárává azt a Gyurcsy Bélát, aki kanadai állampolgárként finanszírozta a templom felújítását.
Nyitra már visszakozna
A nyitrai képviselő-testület még június 17-én szavazta meg azt a határozatot, amelynek értelmében egy bocsánatkérésért elengedte volna a Rádio Nitra Kft. tartozását, lehetővé téve ezzel, hogy az általa működtetett rádióadót megvásárolja a cseh Ges Media Holding társaság.