Brüsszel. Az Európai Parlament felszólította az EU tagállamait, hogy mindenütt egyszerre, jövő év május 5. és 8. között ratifikálják az uniós alkotmányt. A dátum nem véletlen: ez a II. világháború európai befejezésének hatvanadik évfordulója.
Keresés
Tisztújító kongresszus
Budapest. Az ügyrend megállapításával tegnap délután megkezdődött a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kétnapos tisztújító kongresszusa Budapesten. Ezután a küldöttek a párt vezetőinek beszámolóit hallgatták meg: Kovács László pártelnökét az országos elnökség munkájáról és Jánosi Györgyét az országos választmányéról.
Izrael mérsékli offenzíváját
Gáza/Rámalláh. Izrael a Gázai övezetben 16 nappal ezelőtt megindított tisztogató offenzívájának „visszafogását” tervezi.
Puszi Tremagliának
Róma. Három, a homoszexuálisok jogaiért küzdő olasz aktivista csütörtökön este az olasz képviselőház előtt meglepetésszerűen arcon csókolta Mirko Tremagliát. A külföldön élő olaszok ügyeinek minisztere egy nappal korábban becsmérlően nyilatkozott a melegekről.
Fallúdzsa még ellenáll
Bagdad. Az amerikai hadsereg és az iraki biztonsági erők nagyszabású offenzívát indítottak Fallúdzsa ellen. Az amerikai hadsereg tegnapi közleménye szerint a támadás már csütörtökön elkezdődött, légicsapásokkal. A harci gépek a továbbiakban is támogatást nyújtanak a tengerészgyalogosoknak.
Amerikai katonák ramadánja
Bagdad. Abdel Rachid Mohammad az amerikai hadsereg történetének első imámja. Tegnap egy maroknyi amerikai katonával együtt megkezdte a muzulmán ramadán böjti hónapot.
Éles brit–spanyol vita
Balatonőszöd. Óriási hibának nevezte tegnap az iraki háborút José Luis Zapatero spanyol kormányfő és elmondta: nem ért egyet brit kollégájával, Tony Blairrel az arab országban uralkodó helyzetet illetően. Erről a balatonőszödi Haladó kormányzás csúcstalálkozó résztvevői számoltak be.
Tilosban parkolt a lopott kocsival
Pozsony. A parkolni tilos tábla mellé állított le egy lopott autót egy kocsitolvaj Pozsonyhidegkúton (Dúbravka). Tegnap reggel kapott bejelentést a rendőrség, hogy egy ezüst színű Volkswagen személygépkocsi nem megfelelő helyen parkol. Keresték a nyilvántartásban, s így derült fény a lopásra. Az autót visszaszolgáltatják tulajdonosának. (SITA)
Eláztatta a házat a betörő
Banka. Ismeretlen elkövető kirabolt, majd eláztatott szerdára virradó éjszaka a pöstyéni járásbeli községben egy családi házát. A tettes a kristályok, fényképezőgépek, különböző műszaki eszközök és ékszerek ellopásával 600 ezer koronás kárt okozott a tulajdonosnak.
Tartja magát a Smer, feljött az SNS
Pozsony. A Szlovák Rádió legfrissebb közvélemény-kutatásából kitűnik, hogy a Smer – 26,4 százalékos többséggel – továbbra is vezeti a politikai pártok listáját. Második helyen 15,2%-kal a HZDS végezne, őt követné az SDKÚ 10,6%-kal.