Bozótvágó késsel fenyegette
Rimaszombat. Zsarnokoskodás és több személy ellen elkövetett erőszakos cselekedet miatt indítottak eljárást a nyustyai (Hnúšťa) illetőségű Ľubomír K. ellen, aki május óta tartotta rettegésben feleségét. A 42 éves férfi bozótvágó késével fenyegette és rendszeresen ütlegelte az aszszonyt.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Tiszteletbeli polgár kerestetik
Rozsnyó. Már most keresi a város azt a személyt, akinek a februárban tartandó városnapok alkalmával a polgármester odaítélheti a Tiszteletbeli Polgár címet.
AJÁNLÓ
Október . (szombat)
Nagykürtös – 9.30. A körzeti hivatalban konfernciát rendeznek Balassi Bálint születésének 450. évfordulója alkalmából.
Összekötnék a két szomszédos települést
Nagytárkány. A helyi községi hivatalban péntek délelőtt a település képviselői és a szomszédos Zemplénagárd önkormányzati testületének tagjai a két falut összekötő közút építéséről tárgyaltak.
Szlovákiának van mit behoznia
Besztercebánya megye/Krakkó.
Nem azt találták, amit kerestek
Rozsnyó. Néhány nap múlva befejeződnek a régészeti ásatás terepmunkái, és ismét földdel borítják be a Tesco számára kiszemelt területet. Az ásatások néhány hete kezdődtek, 17–18.
Nem költöznek romák a kaszárnyába
Rimaszombat. Az elmúlt hetekben ismét szárnyra kaptak Rimaszombatban olyan híresztelések, melyek szerint a jövő év január elsejétől megszűnő laktanya épületeibe esetleg a Dúsa utcai lakótelepen élők költöznének be.
NAPTÁR
Október 16
EGY GONDOLAT
„Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak.”
Oscar Wilde
NÉVNAP
Gál
Kelta, illetve római eredetű név, jelentése kakas. Ma Vladimíra nevű szlovák ismerőseinket is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
95 éve született Mezei Mária színésznő.
A gyermek neve: kukac
Peking. A jövendőbeli szülők általában igen találékonyak, ha névválasztásról van szó. Az izgalmas feladat néha sok fejtörést is okoz. Sokan hiszik: egy szerencsésen megválasztott név révén a születendő gyermek kiemelkedhet a névtelen, szürke tömegből.
Mellplasztika férfiaknak
Sanghaj. A férfiak is kezdenek rákapni a mellnagyobbításra Kínában, de nem emlőket kérnek magukra a plasztikai sebészektől, hanem dagadó mellizomzatot.