Tornalja. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a gömöri településen az idei városnapokat.
Az ünnepségsorozat csütörtökön ünnepi önkormányzati üléssel vette kezdetét, mely során a város polgármestere a jelenlegi választási ciklus eddigi huszonkét hónapját értékelte.
Keresés
Konkrét segítséget várnak
Ünnepelt a régi kórház
Kassa. Fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte a kassaiak által csak „régi kórházként” emlegetett Louis Pasteur Egyetemi Kórház, amely 1924-ben az ország legkomfortosabb egészségügyi intézményének számított, ma pedig a koordinációs központ szerepét is betölti a városban.
Keserédes jubileum az iskolában
Kassa. Negyvenéves lett Szlovákia egyik legjobban felszerelt szakmunkásképző intézete.
Meddig lesz víz a Dúsa utcában?
Rimaszombat. A tervekkel ellentétben mégsem kapcsolják le a Dúsa utcai lakótelepet október 18-án az ivóvízhálózatról.
Sátánista jeleket firkáltak
Rimaszombat. Vandálok garázdálkodtak a helyi református templomban. A rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy négy fiatal mászott át a rimaszombati református templom kerítésén, majd a déli falon lévő bejáratot feltörve behatoltak a templomba.
A HVB Bank újabb fiókja
Érsekújvár. Fiókot nyitott tegnap a városban a HVB Bank. Országszerte már 27 helyszínen érhetők el a pénzintézet szolgáltatásai, az idei évtől Losoncon és Pöstyénben is. (ú)
AJÁNLÓ
Október 20. (szerda)
Pozsony – 16.00: „Parazitás és egyéb trópusi és szubtrópusi betegségek” címmel Kvasz László tart előadást a Csemadok-székház nagytermében a Csemadok Ligetfalui Alapszervezete szervezésében, a XVIII. Városi Kulturális Napok keretében. (ú)
Október 2l. (csütörtök)
Szenc – 19.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Fekete szombat
Bős/Nyárad. Egy házaspár vesztette életét a két csallóközi település között történt közúti balesetben szombaton este fél nyolckor. A Ford Escort vezetője nem az időjárási viszonyoknak megfelelő sebességgel vett be egy kanyart, mire a kocsi kicsúszott az útról, és egy fának ütközött.
Szerény a polgármester
Nyitra. Napirendre tűzték, aztán elfelejtették megtárgyalni a polgármester fizetésének emelésével foglalkozó javaslatot a város képviselői.
Elhúzódó kényszerszünet az iskolai uszodában
Dunaszerdahely. Szeptembertől zárva van a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola uszodája, amelyet a város lakosain kívül az iskolák diákjai is rendszeresen látogattak, mióta a kilencvenes évek elején megnyitotta kapuit.