Tornalja. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a gömöri településen az idei városnapokat.
Az ünnepségsorozat csütörtökön ünnepi önkormányzati üléssel vette kezdetét, mely során a város polgármestere a jelenlegi választási ciklus eddigi huszonkét hónapját értékelte.
Konkrét segítséget várnak
Az ünnepségsorozat csütörtökön ünnepi önkormányzati üléssel vette kezdetét, mely során a város polgármestere a jelenlegi választási ciklus eddigi huszonkét hónapját értékelte. Az ülésen felszólalt Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke is – nyilván nem véletlenül járt épp ezen a napon a Nagyrőcei járásban, s mint parlamenti képviselő, szót kérhet önkormányzati üléseken, mely lehetőséget nem hagyta ki. Beszédével nem korbácsolta fel különösebben a kedélyeket. Felszólalására reagálva a város polgármestere kifejtette: a tornaljaiak és a térségben élők a szónoklatok helyett jobban örülnének egy-két beruházónak, akiket épp Lintner képviselő úr pártbéli főnöke, a gazdasági miniszter irányíthatna e térségbe. A beszédeket követően került sor a Polgármester Díja átadására, ugyanakkor ebben az évben a Város Díját és a Tornalja Díszpolgára címet nem osztotta ki az önkormányzat. Az idén kilenc embert díjazott a polgármester, köztük egykori üzemvezetőt, írót, sportolót, újságírót. Az ülést követő ünnepi műsorban a helyi előadók mellett fellépett St. Martin is.
Pénteken és szombaton vásár volt a város főterén, illetve a főtéren felállított színpadon, ahol a helyi iskolák diákjai mutatkoztak be kultúrműsorral. A szombat és a vasárnap a futball jegyében telt el. Szombaton az öregfiúk részére rendeztek egy tornát, melyen a helyi csapat diadalmaskodott, vasárnap pedig bajnoki labdarúgó mérkőzésre került sor.
„Jövőre visszatérünk a korábban megszokott, nemcsak a helyieket megmozgató városnapok szervezéséhez, szemben az idei családias hangulatú ünnepléssel” – mondta Dubovszky László polgármester.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.