Zsarnokoskodó férjek őrizetben
Rozsnyó. Őrizetbe vett a rendőrség egy 32 éves rozsnyói orvost, aki évek óta zsarolta és terrorizálta 29 éves feleségét. Két évvel ezelőtt közös gyermeküket elvitte az óvodából, az anya azóta nem is láthatta kislányát. A rendőrség most visszaadja a gyereket az anyának.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Hogy ne az utcát fűtsék
Fülek. Városi költségvetésből és az iskolák beruházási alapjainak kihasználásával szeretnék korszerűsíteni és takarékossá tenni az oktatási intézmények működtetését Füleken. A mostani műszaki beruházásokkal azt szeretnék elérni, hogy egy automatikus irányító rendszer segítségével szabályozzák a fűtést az épületekben.
Gáztámadás az áruházban
Poprád. Három kamasz ízetlen tréfájának áldozata lett egy poprádi bevásárlóközpontban az éppen ott tartózkodó ötven ember. Kilenc alkalmazottat és négy vásárlót néhány órás orvosi megfigyelésre gyorsmentővel kellett kórházba szállítani.
Sikeres a kezdeményezés
Nagykapos. Az Ung-vidék központjában működő Otthon Nonprofit Szervezet októberben indította el a környezetszennyezés ellen meghirdetett programját, melyben idősek és fiatalok közösen tevékenykednek.
Romániába szakadt szlovákok
Rozsnyó. Több mint négyezer tagot számlál a Romániai Csehek és Szlovákok Demokratikus Egyesülete, amely a Szlovák Nemzeti Múzeummal és a Külföldi Szlovákok Házával karöltve vándorkiállítást rendezett. Tavaly ünnepelték ugyanis a magyarországi szlovákság romániai letelepedésének kétszázadik évfordulóját.
A 18.
„Nem hozott pénzt”
Kassa. Ezzel a szomorú megállapítással fogadta az újságírókat a főpolgármester szóvivője, aki főnökénél sokkal közlékenyebbnek bizonyult a Luník IX lakótelep viszonyaival ismerkedő roma kormánybiztos látogatását követően.
NAPTÁR
December 11
EGY GONDOLAT
„... a jót, rosszat, kedveset és megdöbbentőt, förtelmet és idillt végigpróbált lelki gazdagodás adja az igazi lelki bölcsességet...”
Tóth Árpád
NÉVNAP
Árpád
Legősibb magyar neveink egyikének eredete nem tisztázott.
Újabb bányarobbanás
Peking. Harminchárman vesztették életüket egy Kína északi részében bekövetkezett bányaszerencsétlenségben – közölte a pekingi kormány. A sújtólégrobbanás csütörtök délután történt Senhszi tartomány egyik szénbányájában.
Nem találták meg a móri fegyvereket
Budapest. Nem találják a móri bankrablásnál használt fegyvereket – közölte tegnap meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap. A helyszínt egy szigorúan védett tanú jelölte meg az ügy legutóbbi tárgyalásán.
Légi felderítés Borneón
Sabah. A légi felderítés nemcsak a háborús területeken, de a borneói őserdőkben is hasznos lehet. Ráadásul jó célokat szolgál, hiszen a tudósok az orángutánokat próbálják megszámolni.