Az amerikai hatóságok vizsgálják, hogy terrortámadás áll-e annak hátterében, hogy egy Tesla Cybertruck helyi idő szerint szerdán reggel felrobbant a Las Vegas-i Trump International Hotel előtt, aminek következtében a jármű sofőrje életét vesztette, és többen megsebesültek – közölte Jeremy Schwartz, az FBI különleges ügynöke a történtekről szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Keresés
Emelkedett a temetési hozzájárulás összege
Január elsejével az eddigi 79,67 euróról 200 euróra emelkedett a temetési hozzájárulás.
Marcel az év első újszülöttje Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahelyen 2025. január 1-jén, 17:20-kor született meg az év első babája, Marcel.
Dél-Koreában a felfüggesztett államfő kijelentette, hogy a végsőkig harcolni fog a hatóságok ellen
Dél-Koreában a felfüggesztett államfő, Jun Szogjol csütörtökön már a harmadik egymást követő napon ellenállt letartóztatásának, és azt ígérte, hogy „a végsőkig harcolni fog” a hatóságok ellen, amelyek ki akarják hallgatni őt a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt.
Tippek a magas vérnyomás csökkentésére
A magas vérnyomás csökkentésére szolgáló gyógyszeres kezelés bizonyítottan csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Ha azonban betart néhány életmódbeli jó tanácsot, fenntarthatja a vérnyomás egészséges értékét, és talán még a gyógyszeres kezelést is elkerülheti – mondta dr. Howard LeWine, a Harvard Men's Health Watch főszerkesztője.
Elhunyt Keleti Ágnes
Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt – számolt be a Nemzeti Sport.
Inter–Atalanta Olasz Kupa-meccs a tévében
Az év második napján dartsot és U20-as jégkorong-világbajnokságot is nézhetünk a tévében.
A középutas magánya
Az elmúlt év egyik legfontosabb megállapítása, hogy Szlovákia polarizálódik – egyre csak növekszik a szakadék a kormánypárt és az ellenzék között.
Az ukrán főparancsnok a kurszki műveleti térségbe látogatott
Az orosz hadsereg több mint 38 ezer katonát veszített el az oroszországi kurszki régióban – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerdán a Telegramon közzétett bejegyzésében, amelyben beszámolt arról, hogy felkereste a kurszki hadműveleti övezetben szolgáló ukrán katonákat.
Vezessenek óvatosan! Útjegesedésre, ködre és erős szélre figyelmeztetnek
Fokozott balesetveszély! Legyenek körültekintőek!