Több déli járás is érintett.
Keresés
Háromra nőtt a csehországi áradások áldozatainak száma
A csehországi áradások halálos áldozatainak száma háromra emelkedett.
A Duna vízszintje éjszaka 970 centiméternél tetőzött Pozsonyban
Fentebb, az osztrák szakaszon a Duna szintje már enyhén csökkenést mutat.
6 amerikai légiós és hazai fiatalok Komáromban
Több helyi tehetség, kicserélődött légiósok, B csapat az I. ligában – a komáromi férfi-kosárlabdaklub szombaton (18.00) Iglón kezdi meg az immár Tipos SBL néven futó élvonalbeli bajnokság új idényét.
Bírálja a NAKA megszüntetésének módját az Állítsuk meg a korrupciót Alapítvány
Törvénybe ütközhet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) megszüntetése, és több száz rendőr áthelyezése, a rendőrszakszervezet nem tárgyalt előre a rendőrök áthelyezéséről – mutatott rá a szakszervezet nyilatkozatára hivatkozva az Állítsuk meg a korrupciót (Zastavme korupciu) Alapítvány. A Legfelsőbb Bíróság korábban kimondta, az ilyen eljárás jogellenes. A rendőrség közölte, a NAKA átszervezésekor törvényesen jártak el. További részleteket nem közölt a testület.
Cselédkorzó, grund és galambdúc a világvárossá váló Budapesten
Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesülésének – azaz tulajdonképpen a magyar főváros megszületésének – 150. évfordulója új lendületet adott az egyébként sem csekély terjedelmű Budapest-irodalomnak. Sorra jelentek meg a legkülönfélébb műfajú kötetek, a népszerű ismeretterjesztőktől kezdve a tudományos összegzéseken át a forráskiadásokig, amelyek a potenciálisan 15 milliós olvasótábor változatos igényeit képesek kielégíteni. Ebbe a sorba illeszkedik az Ismeretlen Budapestek – Kis történetek a város nagy múltjából című kötet is: mai magyar történészek a kortárs történettudomány számos megközelítési módját alkalmazva hozzák a felszínre a város históriájának (azon belül is elsősorban a századforduló, századelő korszakának, esetenként az 1940-es évekig terjedő időszaknak) egy-egy kevésbé közismert rétegét.
A sakk legnagyobb ünnepe Budapesten
Nemcsak egy verseny, sőt, nem is csak egy sportág legnagyobb versenye, hanem az újjászületés ünnepe és egy minden határon átívelő közösség fesztiválja. Szeptember 10. és 23. között 193 ország részvételével sakkolimpiát rendeznek Budapesten.
KVÍZ: EXTRÉM IDŐJÁRÁS! Teszteljük, mit tudsz róla!
Árvíz, tornádó...
Szlovákia legismertebb négyes ikrei óvodások lettek
A Torysa községben (Sabinovi járás) élő Veronika és Dalibor Križalkovič hároméves négyes ikrei szépen cseperednek! Szeptember eleje óta óvodások. Hogyan boldogulnak, és mi lepte meg őket az első napokban?
Víz, víz, víz – avagy a H2O-misszió
Ha a vízről van szó, a világ fenntarthatatlan helyzettel néz szembe. A jó hír az, hogy a probléma megoldható. Sőt, a szükséges lépések árán gyümölcsöző eredményeket érhetünk el olyan területeken is, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés biztosítása.