Valóban gonosz a mostoha?

Mindenki hallotta vagy olvasta Hamupipőke, Csipkerózsika vagy a Hófehérke történetét. Mindegyikben szerepel a gonosz mostoha, boszorkány vagy egyéb szánni- és gyűlölnivaló negatív női mesealak. Ezek felsorolásától eltekintenék.

Kik is ők valójában?

Miért női mivoltukban szerepelnek? S vajon a mai világban a gyermekek miért nem akarnak királykisasszonyok, hercegnők és tündérek lenni. Talán a jóság kiment a divatból? ĺgy is jellemezhető. A gyermekek számára a legtöbb negatív női mesealak sokkal közelebb áll a valósághoz, sokkal hitelesebbek a gyáva, szenvtelen és szomorú hercegnőkkel szemben. A legkisebbek már kora gyermekkorban felismerik a hatalmat jelentő, köztiszteletet kiváltó és úgy-ahogy sikeres egyéniségeket, s őket választják példaképnek. A mai romlott társadalom a gonosz mostoháknak kedvez és szerez érvényesülést. Ahol is hiányzik a meleg családi fészek, hiszen a kicsik többsége félárva, vagy nehéz körülmények között él. Hamar megtanulja, hogy jónak lenni nem kifizetődő.

A jóság alulmarad

A klasszikus mesék története az egyik szülő, rendszerint az édesanya elvesztésével kezdődik, és a kislányok nehezen birkóznak meg a gyásszal. ĺgy jár minden nap édesanyja sírjához Hamupipőke is, aki nyomorúságos helyzetében is elveszett édesanyja tanácsait követi. „Légy mindig jó és jámbor, akkor mindig jóra fog fordulni a sorsod, és boldog lesz az életed” – mondja Hamupipőkének édesanyja a halálos ágyán. Csakhogy mostohatestvérei és nevelőanyja megkeserítik az életét. Szenved. Ugyan az üvegcipellőn megcsillan a remény, de ez csupán a keserves kínok visszfénye. A mostohák saját boldogságukat keresve és mások sikerességén érzett haragjukat szegény Hamupipőkén élik ki. Mindent megtesznek, hogy lehetetlenné tegyék helyzetét. Nem válogatnak az eszközökben. Kegyetlenségük oka a boldogtalanság és a világgal szembeni haragjuk. Ez élteti őket. Az önismeret hiánya, és a másoknak való megfelelés váltja ki belőlük a gonoszságot. A jók pedig háttérbe szorulnak, mert hangtalanok és bujkálni kényszerülnek. Hófehérke is elrejtőzik az erdő mélyén egy kis házikóba, hogy védve maradjon minden keserűségtől. A sorsa azonban megpecsételődik, amikor a gonosz királynő öreganyó képében rálel. A mesékben számos mesealak álarcot visel, álruhát ölt, hogy minél közelebb kerülhessen gyanútlan, naiv emberekhez. ĺgy esik áldozatul Hófehérke is az arra járó öreganyónak. Életet az üvegkoporsóban lel, ami egy paradoxon.

Itt a vég-e?

Mindenki az ízletes, ám mérgezett almát szereti, vagy a színes hajpántot, a káprázatos ruhákat. Mindezek azonban az élet negatív oldalát láttatják, mert a teljes és igazi boldogságot csupán tisztességes eszközök használatával lehet elérni. Ezért nem lesznek boldogok a mostohák, boszorkányok. Mindig jelen van a hiúság és kapzsiság. „Mondd meg nékem, kis tükröm: ki a legszebb a földön?” A mesék csupán érzékeltetik az eszményi társadalmat, az idealista életszemléletet. Az életben azonban nem a jó győz, nem nyeri el méltó jutalmát. „Mikor a királylány betölti tizenötödik évét, megszúrja egy orsóval az ujját, és holtan esik össze! Ez az én ajándékom, amiért így bántatok velem!” – mondja a tizenharmadik javasasszony Csipkerózsika szüleinek, amiért nem hívták meg a születésnapi zsúrra. Azt bizonyítja, nem lehetünk semmikor sem biztonságban: sem szeretetben, sem gyűlöletben. Mert a sírig tartó boldogság lassan már a mesében sem létezik.