Tokio Hotel, pénz, jófej fater

Merthogy ma már minden egyszerűbb, illetve inkább gyorsabb, mint szüleink idejében. Hamarabb sztár lehetsz: csak egy parányit rakd félre emberi mivoltodat, és már be is kerülhetsz egy valóságshow-ba. Vagy egyszerűen csak látogasson meg egy földönkívüli, és főműsoridőben benne lehetsz valamelyik kereskedelmi tévében. A rádióból is te szólhatsz szüntelen, ha van elég pénzed, és rendelkezel egy igénytelen hallgatósággal. Mert manapság ez a legkönnyebb: zenét szerezni, együttest alapítani. Csak egy kis pénz kell hozzá, meg egy „jófej fater”, a többit elintézi a média.

Mert kit is érdekel már a jó öreg Deep Purple, Pink Floyd, vagy az igényes blues képviselői, mint Hobo és Deák Bill bácsi, ha itt vannak futószalagon a Tokio Hotelek, az Avril Lavigne-k? Régen egy hajszárítóból meg egy konzervből képesek voltak hangszereket készíteni, mert zenélni akartak, és ebből az akarásból olyan zenék születtek, amik legendás zenekarokat emeltek színpadra. Manapság a zenélni akarást a pénz váltotta fel, és három akkord elég egy világkörüli turnéhoz. A rock és a rocker szó teljesen más értelmet nyert.

Rockernek lenni régen egy életstílust jelentett, mára már leredukálódott a szöges kiegészítőkre deszkás nadrággal. A fiatal fülek képtelenek befogadni, feldolgozni az akár tízperces instrumentális zenét, vagy az igazi gitárszólókat. Senkit sem érdekelnek az öreg rockerek a színpadon, ha nézhetnek tündi-bündi fekete halálmadarakat, akik képesek túllépni számaik időtartamával a 2 percet, és már 3 éve gitároznak amatőr szinten.

A zenegyár egy újabb szüleménye a Tokio Hotel. Korukból kifolyólag nem dolgozhatnak fel mélyebb témákat, mint a személyi igazolványuk várását, vagy a télapóban való csalódásukat. Elfogadható, hogy valakiben ilyen korán megszületik a zene szeretete, de képtelenség, hogy 14–15 évesen kiforrott zenei stílussal rendelkezik. Az okos emberek ott felettük kitalálták, mivel lehet megfogni korunk legbefolyásolhatóbb korosztályát: a saját korosztályukkal.

Szerencsére, amilyen gyorsan jönnek ezek az együttesek, olyan hamar el is tűnnek a süllyesztőben. Vagy jön egy újabb sztár, vagy egyszerűen unalmasak. Az igénytelen munka eredménye mindig rövid, a könnyen szerzett siker könnyen vész el. Viszont a régi öreg rockerek, akiknek még küzdeniük kellett a sikerért, a mai napig élményt nyújtanak zenéjükkel. Ennek nagyon egyszerű oka van, ha közhelynek is tűnik: az igazi rock örök!

Befejezésül hadd írjam ide: mindenkinek szíve joga, hogy mit hallgat. Csak annyit javasolnék, hogy mielőtt elköteleznéd magad egy ilyesféle tömegcikknek számító zene mellett, porold le apukád bakelitjeit, vagy térj be egy antikváriumba, és ismerd meg a régi rock képviselőit. Talán rájössz, hogy tényleg ma már semmi sem a régi, és ez nem feltétlenül jó dolog. (sanyi)