„Szekéren és az apostolok lován a Felvidéken”

Petfő-emlékév vetélkedősorozat

Életre szóló élmények, feltöltődés nemzeti értékeinkből. Ezek a kifejezések jellemzik legjobban azt a hosszú utat, amit a komáromi Selye János Gimnázium hatfős csapata járt meg november elején.

Kezdeményezője a Magyar Országgyűlés, amely a 2022-es és a 2023-as évet Petőfi-emlékévvé nyilvánította. A Csemadok Országos Elnöksége és ifjúsági tagozata ennek apropóján „Szekéren és az apostolok lován a Felvidéken” címmel nagyszabású, többfordulós vetélkedősorozatot indított. Ehhez kapcsolódva lehettünk részesei annak a tanulmányútnak, melyen a költőhöz kapcsolódó értékeinket tekinthettük meg Úti levelei és Úti jegyzetei alapján. Egyebek mellett Fülek, Ajnácskő, Vecseklő, Várgede, Rimaszombat, Gombaszög, Rozsnyó, Pelsőc, Igló, Kassa, Sároseperjes, Lőcse, Késmárk voltak fő célpontjaink. A rengeteg képanyag csak töredékesen adja vissza élményeinket, hiszen a Petőfi-emlékhelyeken kívül például egy esti fáklyás terepbejárást tehettünk a gombaszögi Bebek-kúrián, ahol jelenleg a pálos monostor érték- és állagmegőrző munkálatai folynak Orosz Örs vezetésével.

A verseny félidejénél járunk. A soron következő forduló után a döntőbe jutás a cél, melyre november végén kerül sor. Biztos vagyok abban, hogy a hosszú, több száz kilométeres út minden perce – a verseny eredményétől függetlenül – belénk ivódott, a látott emlékhelyek, szobrok, de akár az a vecseklői romos ház, ahol egy éjszakát töltött a költő, örökre megmarad emlékeinkben.

ujszo

A versenyben és a tanulmányúton részt vevő második évfolyamos diákjaink: Radi Barbara, Molnár Nóra, Naňo Nimród, Csörgő Evelin, Juhász Csenge, Szoboszlai Dorka és jómagam, felkészítő és kísérő tanár nevében is köszönöm Görföl Jenőnek, Neszméri Tündének, B. Kovács István régész-helytörténésznek és a többi szakembernek, segítőnek és nem utolsósorban Korpás Árpád idegenvezetőnknek a megélt, meghallgatott és látott élményeket! Költőnk szavaival ígérjük: nem feledjük!

„Azt gondoljátok: a költés szekér.

Mely ballag széles országútakon?

Sas a költés. Hol nem járt senki sem,

Ő arra indul fennen, szabadon.”

Farkas Adrianna, felkészítő és kísérő tanár

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?