Nyelvtudás, a kamatoztatható kincs

A számítógépek és egyéb kommunikációs eszközök világában az idegen nyelv ismerete bizony kincset ér. Segítségével megérthetjük e virtuális világot, kapcsolatba léphetünk bárkivel, akár a fölgolyó legtávolabbi pontján élő embertársunkkal is.

A technika fejlődésének köszönhetően az információáramlás ma már nem igényel sem sok időt, sem fáradságot. A számítógép segítségével ugyan az egész világ elénk tárulhat, de megértéséhez, a műszaki ismeretek elsajátításához szükségünk van valamely világnyelv ismeretére is. Ám amit az alapiskola a nyelvtanítás terén elmulaszt, azt nem pótolja a középiskola, s ami ott kimaradt, azt nem adja meg az egyetem vagy főiskola sem. A szlovákiai magyarok idegennyelv-tudása, bár az utóbbi években fejlődött, még mindig igen gyenge.

Jelentős előnyhöz juthatsz

Az egyetemi felvételinél vagy akár egy állás megpályázásánál jelentős előnyhöz juthatsz igazolt nyelvtudással. Könnyíthetsz a nyelvtanulás folyamatán, ha ismersz néhány alapvető trükköt. ĺme, néhány módszer, amivel akár játszva is tanulhatsz! A nyelvek tanulásának legkevésbé kedvelt része, amikor az új szavakat kellene megjegyezni. Hányan kínlódtunk már azzal, hogy ezerszer elismételtük a szavakat, és aztán két nap múlva mégsem jutott eszünkbe semmi. Jelentős mértékben növelhető a szóemlékezés képessége, ha a tanulást követő 24 órán belül megkíséreljük újból rögzíteni a szavakat memóriánkban. Még akkor is érdemes rátanulni a szavakra, ha úgy érezzük, felismernénk a szövegben a jelentésüket. Nem biztos ugyanis, hogy a rátanulás nélkül aktívan is tudnánk alkalmazni az előző nap kifejezéseit, ha új környezetben kellene elhelyeznünk.

A legcélravezetőbb módszerek közé tartozik, ha az új szavakkal azonnal megkísérelünk mondatokat alkotni. Gyakori ugyanis, hogy a diákok remekül összefoglalják a leckét, anélkül, hogy az új szavak bármelyikét beépítenék mondandójukba. Ha tehetik, a feleléskor is kerülik használatukat. E nélkül pedig nem horgonyzódnak le emlékezetükben a kifejezések.

Tanulni lehet játszva is

Ha az órák közti szünetben egy-egy új szó jelentését találós kérdésként dobjátok fel, pontot nyerhet a jó megfejtő. A nap, hét, tanév győztesét érdemes nyilvántartani, esetleg egy apró jutalommal bíztatni a folytatásra. Ha vannak fiatal nyelvi lektorok az iskolában – többnyire külföldről érkezett diákok – akkor a szünetekben érdekes dolgokat lehet tanulni tőlük az adott ország mindennapjairól. És meg is kérdezhetitek, hogyan használják az aznapi szókincs egy-egy elemét.

A vizuális memóriával rendelkezők számára hasznos lehet, ha a szavakat elképzelik írott formában, egy különleges helyszínen. Például, amint egy sugárhajtású gép kondenzcsíkkal az égre írja a szót, jelentésével együtt. Könynyebben megjegyezhető egy-egy szó, kifejezés akkor is, ha tanulás közben megpróbáljuk megkeresni a hozzá hasonló értelmű idegen nyelvű kifejezéseket, elhelyezzük a saját jelentési mezejében. Kifejezetten előnyös lehet, ha ismerünk néhány alternatív kifejezést, ha a szó maga nem jut eszünkbe. Ilyenkor egyszerűen feltűnés nélkül körülírhatjuk.

A profi színészek úgy tanulják meg szövegüket, hogy megkísérelik átélni és kimondani a szöveget azokkal az érzésekkel, amik a szavakhoz természetesen kapcsolódnának. A módszer eredményesen alkalmazható idegen nyelvű szövegek tanulásában is. Meggyőzőbb, élettelibb lesz beszédünk, ráadásul könnyebben rögzül az emlék, ha az érzésekhez kapcsoljuk a kifejezéseket.

Tanítva még könnyebb tanulni

Az új szavakat tanulhatjuk úgy is, hogy kis rajzocskát, szókártyákat vagy személyes szimbólumot készítünk, amit egy cetlire rajzolva polcunkra, tolltartónkra stb. ragasztunk. Minden alkalommal, amikor a cetlire nézünk, idézzük fel a szót. Magát a szót vagy kifejezést is ráfirkanthatjuk a papírra, és olyan helyeken rögzíthetjük, ahol gyakran megfordulunk, vagy több időt töltünk. Minden alkalommal, amikor a papírra téved tekintetünk, idézzük fel a jelentést.

Tanítva még könnyebb tanulni. Ha megkíséreljük elmagyarázni a segítségre szoruló társaknak a napi szóadagot, és ki is kérdezzük – biztosak lehetünk a sikerben. Már, ami a saját tanulásunkat illeti.

Azok számára, akik a hallott anyagra emlékeznek jobban – a diktafon vagy magnófelvétel jelenthet segítséget. Saját szótanuló kazettát, cd-t készíthetünk magunknak, ha a kifejezés anyanyelvi és idegen nyelvű változatát rögzítjük, kb. 5 másodperces szünetet hagyva a felvételen a válaszadásra. A tanulókazettát bárhova magunkkal vihetjük, feltűnés nélkül tanulhatunk buszon, villamoson, vonaton.

A nyelvtanulás lehet játék, örömforrás is. A sokféle technika közül érdemes olyan kombinációt választani, amivel hatékonyan és jobb kedvvel tanulunk. A haszon sokszoros lehet! (f, cm, hnp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?