LISTAMUSTRA

A The Rolling Stones a fénykorát idéző sikerrel tért vissza – erről számoltak be az elmúlt napokban a hírügynökségek. Néhány zenei szakember elképzelhetőnek tartja, hogy az A Bigger Bang lesz az együttes pályafutásának legsikeresebb korongja.

A The Rolling Stones a fénykorát idéző sikerrel tért vissza – erről számoltak be az elmúlt napokban a hírügynökségek. Néhány zenei szakember elképzelhetőnek tartja, hogy az A Bigger Bang lesz az együttes pályafutásának legsikeresebb korongja. Való igaz, az új album az összes jelentős piacon az eladási listák élén vagy élmezőnyében nyitott, de ebből messzemenő következtetést nem szabad levonni. A rajongótábor a megjelenést követően megrohamozta a boltokat, ennek köszönhető a csodás debütálás, és mivel ők már beszerezték, biztosra vehető, néhány héten belül eltűnik az összesítésekről. Jaggeréket a stúdiómunka során bizonyára nem az vezérelte, hogy minél többet eladjanak belőle, ők már számtalanszor bizonyítottak.

Egyesült Államok

Kislemezek

1. Kanye West Featuring Jamie Foxx: Gold Digger

2. Mariah Carey: Shake It Off

3. Mariah Carey: We Belong Together

Nagylemezek

1. Kanye West: Late Registration

2. 50 Cent: The Massacre

3. The Rolling Stones: A Bigger Bang

Folytatódik a rapper sikersorozata

Kanye West a hónap elején a Katrina hurrikán sújtotta vidék megsegítéséért rendezett egyik koncerten élesen bírálta Busht, amiért a kormány késve reagált a katasztrófára. Talán többen azt gondolják, főleg a nagy nyilvánosságot kapott kijelentésének köszönheti mostani sikerét. Rosszul gondolják, jelenleg ő az amerikai hip-hop legnagyobb alakja, így karrierjére minden bizonnyal sem pozitív, sem negatív hatással nem volt bíráló beszéde. Late Registration című lemezéből 577 ezerrel fogyott kevesebb, mint a megjelenés hetében, de a 283 ezer példány is bőven elég volt az első hely megőrzéséhez. Ráadásul a héten is duplán ünnepelhet, dala, a Jamie Foxx közreműködésével készült Gold Digger második hete vezeti a kislemezek összesítését.

Az albumlista ezüstérmes pozíciójában 50 Cent szerepel a márciusban kiadott, időközben négyszeres platinává érett The Massacre című korongjának második kiadásával – a rapper extrákkal turbózta fel: videoklip párosul az összes dalhoz, valamint szerepel rajta az Outta Control című felvétel remixe és ízelítő a novemberben bemutatásra kerülő Get Rich Or Die Tryin’ című önéletrajzi filmjéből. A harmadik helyre feliratkozott The Rolling Stones albumából 129 ezret adtak el – az esetek többségében ennyivel nem lehet dobogóra kerülni, most azonban elegendő volt. A zenekar az USA-ban egyetlenegy lemezéből sem adott el ilyen sokat az első héten.

Magyarország

Rádiós lista

1. Shakira Featuring Alejandro Sanz: La Tortura

2. Lemar: If There’s Any Justice

3. Crystal: Sosem múlik el

Nagylemezek

1. Caramel: A döntőben elhangzott dalok

2. NOX: Ragyogás

3. Groovehouse: Ébredj mellettem

Öt újdonság az albumlistán

A hosszú uborkaszezon után végre picit átrendeződött a lemezeladási lista, bár az élmezőnyben továbbra sincs változás. A nemzetközi újdonságok közül a The Rolling Stones albuma a tizedik, Craig Davidé a 25. helyre iratkozott fel. Három új jelzésű magyar korong található az összesítésen: a Nagyecsedi Fekete Szemek az ötödik, Baby Gabi a 12., a Megasztár vigaszágasa, Pápai Joci a 28. helyen debütált.

A kereskedelmi rádiók legjátszottabb dalait rangsoroló listán Shakira és Alejandro Sanz duettje mögött Lemar slágere szerepel, ami jól mutatja a magyar adók lassúságát – az If There’s Any Justice novemberben jelent meg, az angol r&b énekes azóta további két dallal szerepelt az európai slágerlistákon. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?