Jakab István 85 éves

MISAD KATALIN

Jakab István nyugalmazott egyetemi docens az idei őszön töltötte be 85. életévét. Furcsa leírni ezt a számot a Tanár Úrral kapcsolatban, hiszen mind a mai napig fiatalos frissességgel dolgozik: csendben és szerényen ugyan, de bámulatos munkabírással tevékenykedik a nyelvművelés területén.

A nevezetes jubileum – régi szép szokás szerint – számadásra késztet: az ünnepelt eddigi életútjának áttekintésére és tevékenységének méltatására. Jakab István a kelet-szlovákiai Nagyráskán született. Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában folytatta, a középiskolait pedig a Sárospataki Református Gimnáziumban végezte. Hat évvel később a pozsonyi Szlovák Egyetem Pedagógiai Karán általános tanári oklevelet szerez, 1958-ban pedig a Pedagógiai Főiskolán veszi át középiskolai tanári oklevelét. Közben dolgozni kezd: az 1951/52-es tanévben tanítóként, 1955 és 1956 között az Új Szó szerkesztőjeként tevékenykedik. Életének következő állomása Nagymegyer, ahol előbb intézményszervező tanára, majd igazgatója is a helyi magyar tannyelvű tizenegy éves középiskolának. Életútjának fontos mérföldköve az 1961/62-es tanév, ekkor kerül ugyanis a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére. 1971-ben bölcsészdoktori diplomát szerez, 1990-ben pedig egyetemi docenssé nevezi ki az akkori oktatási miniszter. 1991-től két éven át tanszékvezető tanára a pozsonyi magyar tanszéknek, 1994-ben innen vonul nyugalomba. A pedagógiai pálya iránti elkötelezettségének köszönhetően azonban nem hagyja abba a munkát, évekig oktat még a Selye Egyetem Református Teológiai Karán.

Munkásságának egyik legmeghatározóbb területe a nyelvművelés. Míg a hazai és a magyarországi nyelvésztársadalom a leíró nyelvészet, valamint a nyelvművelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó munkáit is számon tartja, addig a szlovákiai magyar újságírók, lapszerkesztők, pedagógusok, valamint a nyelvünk iránt érdeklődő rádióhallgatók és újságolvasók elsősorban nyelvi ismeretterjesztő írásait ismerik. Az Új Szó, a Vasárnap, a Szabad Földműves és a Katedra c. lapokban közölt cikkeinek, illetve a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában elhangzott hosszabb-rövidebb előadásainak száma több százra tehető. Sajtó- és rádióbeli közleményeiből tíz gyűjteményes kötet készül: az elsőt (Hogyan mondjuk?) 1976-ban jelenteti meg, az utolsót (Nyelvhasználat – nyelvtudomány – nyelvművelés) 2011-ben. Nyelvművelő hitvallása – mely szerint nem a hibaelkövetők pellengérre állításával, hanem a nyelvhasználati pontatlanságok bemutatásával és az elkerülésükhöz szükséges nyelvi ismeretek terjesztésével igyekszik segíteni azokat a szlovákiai magyar beszélőket, akik anyanyelvük kulturált használatára törekszenek – az összes nyelvi ismeretterjesztő kötetét áthatja.

Ünnepeltünk élete során különböző szakmai szervezetek munkájából is kivette részét. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének és a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, elnöke volt az azóta megszűnt Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának. Az anyanyelv szolgálatában végzett munkásságáért több díjjal jutalmazták: tulajdonosa a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjének és a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjének, de Lőrincze-díjat, Katedra-díjat és Csemadok-aranyérmet is kapott. A sátoraljaújhelyi székhelyű Kazinczy Ferenc Társaság közgyűlése és a Pataki Diákok Szövetsége tiszteletbeli tagjává választotta.

Jakab István életpályájának különösen szembetűnő ismertetőjegyei a hivatástudat és az elkötelezettség. Nem csoda, hiszen ünnepeltünk azt vallja, hogy nemzeti kultúránk és anyanyelvünk megér annyi áldozatot, hogy az ember az életét építse rá… Az évforduló alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük őt a munkatársak, kollégák, közvetlen és közvetett tanítványok nevében. Szívből kívánjuk, hogy még sokáig munkálkodjék erőben, egészségben anyanyelvünk műveléséért.

Isten éltesse, Tanár Úr!