Adalékok Szenc helytörténetéhez II.

Igazi szenvedélyévé vált a szenci tanuló ifjúságnak a helytörténet-kutatás. Újabb érdekes tanulmányaikat az Adalékok Szenc helytörténetéhez II. című kötetben adták közre.

Rigó Béla Városmese című verse vezérfonala és mottója is az új helytörténeti könyvünknek, hiszen ha valamiért érdemes dolgozni, kutatni, keresni a régi emlékek között, rábírni a tanulóinkat arra, hogy szívvel-lélekkel érdeklődjenek családjuk, településük múltja iránt, az az, hogy sajnálattal nézzük, amint elvesznek, elporladnak, kikopnak a kollektív tudatunkból azok az emlékek, amelyek a nagyszüleinknek még a mindennapokat jelentették, amelyek még nem szorultak magyarázatra, amelyek még a természetesség tudásaként nem kényszerültek sem felelevenítésre, sem kutatásra, sem rögzítésre.

Közhely ugyan, de tény: a múltunk ismerete nélkül nehezebben alakítunk közös jövőt, és ez hatványozottan igaz a mai szenci régióra, hiszen az elmúlt évek nagymértékű betelepülési hullámának köszönhetően alapvetően változott meg a lakosság szerkezete, struktúrája, veszélyben vannak kisiskoláink, szórvánnyá vált az alig egy évszázada még stabil közösséget alkotó magyarságunk, új utakat, lehetőségeket kell keresnünk megmaradásunkért.

Az immár ötödik éve zajló helytörténet-kutatási szenvedélyünk stabil alapot szolgáltat nem csupán a múlt megismerésére, hanem a kutatáshoz valamilyen módon kötődő diákok gyökereinek megőrzésére is. Köszönet ezért az elhivatott tanároknak: Takács Róbertnek az alapiskolából és Szabó Eszternek a gimnáziumból, hogy rengeteg munkájuk mellett vállalják a helytörténetet kutató diákok irányítását, támogatását, ingyen és szabadidejükben szerkesztették a kötetbe kerülő írásokat, dolgozatokat. Köszönet a Szenci Városi Múzeum munkatársainak, Strešňák Gábornak és Polák Margitnak a sok hasznos tanácsért, hogy bármikor fordulhattunk hozzájuk kérdéseinkkel, mindig segítségünkre voltak. Köszönet Bukovszky Lászlónak, Korpás Árpádnak és Szanyi Máriának az évek során nyújtott segítő tanácsokért, a támogatásért, a biztató szavakért.

2015-ben a szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskola a helytörténet-kutatás során felmutatott eredményeiért Kiválóan Akkreditált Tehetségpont lett, mely elismerő címet három éven át viselheti.

Remélem, kiváló tanáraink irányításával egyre több tanulót sikerül „megfertőznünk” a helytörténet-kutatással, és az elkövetkező években is nagy lendülettel folytathatjuk azt a munkát, amely közhasznú ismereteket nyújt nemcsak a diákjainknak, hanem minden érdeklődőnek, akit érdekel a szenci régió múltja, jelene és jövője.

A közelmúltban megjelent kiadvány felöleli a családtörténetet (Straňák Emma dédnagyapjáról, Szabó Lajosról írt; Holocsy Zsóka Zsófia a Peruban a bennszülöttek által vértanúhalált halt hittérítőről, Holocsy Istvánról; Fülöp Lívia dédnagyapjáról, az érsekújvári bombázást csodával határos módon túlélő Boldizsár Béláról; Strešňák Adél a Mukinak, Vilo Burnak nevezett híres ökölvívóról, Sztresnyák Jánosról), a hagyományokat (Macsicza Dániel a boldogfai hagyományok történetét dolgozta fel, Tomovics Evelin a rétei konyha sajátosságait, Vitálos Roland a szőlőtermesztés hagyományait Magyarbélen, Tomovič Erika a rétei reformátusok huszitista hagyományait), a szenci magyar feliratokat (Gujber Gabriella, Sándor Judit), az első és második világháború eseményeit (Vojtek Lili Mesélő Jani bácsi, az elsüllyedt Szent István csatahajó gépészének életét, valamint Éliás Sándor első világháborús naplóját mutatta be, Tomovics Evelin a réteiek szerepét az első világháborúban, Zeman Tamás a szenci hősök emlékművének történetét, Németh János családja történetén keresztül a háborúkat).