A VIII. Borostyán Fesztivál koncertjeirol

Június 4-tol 8-ig már nyolcadik alkalommal rendezik meg Komáromban a Borostyán Zenés Fesztivált.

A Szélkiáltó együttes (Pécs) a VI. Borostyán fesztiválonNagy László felvételeir Június 4-tol 8-ig már nyolcadik alkalommal rendezik meg Komáromban a Borostyán Zenés Fesztivált. Az elso fesztivált 1995-ben Nyári Zenés Fesztivál címmel a Borostyán Alapítvány szervezte, ugyanígy1996-ban és 1997-ben, majd az alapítvány szerepét átvette a Borostyán Társaság, s azóta Borostyán Fesztiválként került a köztudatba az évenként sorra kerülo rendezvény. A Beszélgetopartnerem Nagy László, a Borostyán együttes vezetoje, a fesztivál foszervezoje.

Milyen céllal hoztátok létre, s mi jellemzi a fesztivált ?

A fesztivált azért hoztuk létre, hogy fórumot biztosítsunk a hagyományorzo népzenét játszó együttesek és szólisták, valamint a megzenésített versek mufajának eloadói számára, s ez utóbbit meghonosítsuk tájainkon. Az egyedülálló, nemzetközi részvétellel megrendezett fesztiválon a hivatásos eloadók mellett bemutatkozási lehetoséget kapnak fiatal, tehetséges szólisták és együttesek is. A fesztivál a népdal, népzene ápolásával a hagyományorzést, a megzenésített versek mufajával pedig a közmuvelodést, a költészet ápolását hivatott szolgálni. E két fo mufaj mellett, amely a fesztivál gerincét alkotja, teret kap többek között a komolyzene és a dzsessz is. Az igényes zenét kedvelo hallgatók kedvükre válogathatnak a gyerekmusor, a kamarakoncert, a dzsesszkoncert, a szabadtéri folkfesztivál, illetve a templomi koncertek közül, amelyek mind az élo zene varázsával ajándékozzák meg a közönséget.

Az eddigi fesztiválokon már tapasztaltuk, hogy nagyon gazdag zenei kínálatot nyújtottatok. Az elso fesztiválokon az említett mufajokon kívül hallhattunk sanzont, musicalt és rockzenét is.

Ez tényleg így volt, de mindig igyekeztünk úgy összeállítani a musort, hogy az egyes zenei stílusok egymást kiegészítsék és erosítsék. Ilyen szempontból nagyon érdekes és sokszínu volt a III. Borostyán Fesztivál, ahol nyolcórás maratoni musorban egymás után szerepeltek szinte az összes zenei mufaj képviseloi. A zenei kínálat azóta annyiban változott, hogy immár négy éve külön napokon tartjuk a komolyzenei-, a dzsessz- illetve a folkkoncerteket.

Sebestyén Márta és Éry Péter (Budapest) a Muzsikás együttesbol A fesztiválon már nagyon sok ismert együttes és szólista – csak néhány név – a Kaláka, Sebestyén Márta és a Muzsikás, Sebo Ferenc, a M.É.Z., a Ghymes szerepelt.

A fesztiválon az évek során fellépett már a magyar folkmufaj összes jelentosebb képviseloje. Voltak olyan eloadók, akiket mi hívtunk meg eloször tájainkra, mint például Sebestyén Márta és a Muzsikás, a Vujicsics együttes, s voltak olyanok is, akik Szlovákiában eddig még csak nálunk léptek fel, ezek közül megemlíteném Szvorák Kati új együttesét, a free-folkot játszó Kofaragókat, a megzenésített verseket eloadó Szélkiáltó, Kosbor és Zyntharew együtteseket, a világzenét muvelo Olgyay Gábor triót.

Kiket hívtatok meg idén ?

Újra itt lesz a népszeru Kaláka együttes, akik állandó foszereploi fesztiválunknak, eddig csak egy évben nem muzsikáltak itt. Zenéjükkel éppen a napokban mutatkoznak be egy héthetes japán turnén, ahová már negyedszer hívták meg az együttest. Reméljük koncertjük idén is igazi csemege lesz a zene ínyenceinek. Ugyanígy nagyon örülünk, hogy ismét ellátogat hozzánk Sebo Ferenc is, ezúttal új együttesével. Az utóbbi években többször együtt muzsikált a görög- és balkáni népzenét játszó Zsarátnok együttes tagjaival, s most már közösen szerepelnek Sebo együttes név alatt. Nemrég jelent meg új lemezük Rejtelmek címmel, s ezt a zenei anyagot Komáromban is bemutatják. Külön érdekessége lesz a fesztiválnak, hogy a Kaláka és a Sebo együttes közös produkciót is bemutat. Écsi Gyöngyi, az egyre népszerubb hazai népdalénekesnonk ezúttal két unokahúgával Écsi Anikóval és Judittal mutat be egy sajátos, különleges musort. Magyarországról érkezik hozzánk még a színvonalas népzenét játszó Bástya citerazenekar és a verséneklo Garabonciás együttes, ez utóbbi a gyerekmusorát mutatja be. Az énekelt versek mufaját idén is képviseli baráti együttesünk a Kor-Zár és a Vándor együttes, valamint a a házigazda Borostyán. Harmadik éve szerepel a Tompa Mihály Napok országos versenyén az énekelt vers kategória, s mi azóta minden évben meghívjuk e kategória gyoztesét. agy lesz ez idén is, amikor bemutatkozási lehetoséget kap a tehetséges ZBK Rozsnyóról. Külön öröm számomra, hogy az említett versenyen Rimaszombatban zsurielnökként részt vehettem, s jó érzés volt számomra végighallgatni a produkciókat. A tavalyi fesztiválunkon mutatkozott be eloször közönség elott a komáromi Accord együttes, s azóta több sikeres koncertet tudhat magáénak a fiatal tehetségekbol álló csapat. A szombati gála legfiatalabb eloadója a tizenhárom éves Mészáros Márta lesz, aki népdalokat énekel.

A Borostyán együttes (Komárom) musorában közremuködött Radványi Balázs és Bencze Gábor Tavaly is nagy sikere volt a fesztiválnyitó kamarakoncertnek. Ezen kik szerepelnek majd ?

Célunk, hogy bemutatkozási lehetoséget adjunk fiatal, tehetséges eloadóknak. Idén Rácz Csaba csellista és Kovács Bálint brácsás mutat be egy ritkán hallott Beethoven szonátát, majd egy klarinét-brácsa-zongora trió mutatkozik be Tóth Krisztián, Kovács Bálint és Farkas Pál személyében. Mindnyájan a pozsonyi Zenemuvészeti Foiskola növendékei. Pfeiferlik Tamás operaáriákat énekel, Simon Orsolya pedig Gershwin-dalokat ad elo. Hivatásos eloadóként a Zsapka József – Dagmar Zsapka muvészházaspárt hívtuk meg, akik gitár-fuvola duóként a világ élvonalbeli együttesei közé tartoznak. A kamarakoncertek érdekessége, hogy a komáromi származású hivatásos eloadómuvészek szinte mindegyike már fellépett fesztiválunkon. agy a közönség már csodálhatta László Zsuzsanna operaénekes, Csehi Ágota és Skuta Miklós zongoramuvészek, valamint a Moyzes Kvartett tagjaként Török Ferenc hegedumuvész briliáns eloadását, játékát.

Mióta tartotok dzsesszkoncerteket ?

Ez a mufaj már kezdettol jelen van a fesztiválon, hiszen a Kaláka együttes zenéjében érezhetoen jelen van Becze Gábor dzsesszbogos tudása, vagy említhetném a Kofaragók együttesben Ágoston Béla játékát is, de mint önálló mufaj a harmadik fesztiváltól van jelen. Célunk, hogy ezt a zenét is meghonosítsuk berkeinkben. Hiszem, hogy Skuta Miklós zongorista, Juraj Bartoš trombitás és Juraj Griglák nagybogos alkotta trió szuperkoncertje, a pozsonyi gitárvirtuóz Henry Tóth, vagy a tavalyi magyarországi NK JazzCombo együttes eloadása sokak számára emlékezetes marad. Idén ez a koncert kicsit a blues zene felé is irányul, hiszen fellép a hazai sikercsapatunk, a Last Blues Band, valamint szlovák vendégegyüttesünk, a Boboš & The Frozen Dozen.

Miért van minden évben gyerekmusor ?

Célunk, hogy a gyerekek ne csak gépzenén nojenek fel, hanem hozzájussanak olyan élményhez is, amit csak az élo zene által kaphatnak meg. A gyerekmusorok nagyrészt óvodásokból és alsótagozatos alapiskolásokból álló közönsége számára mindig élményt jelentett az együttesek és szólisták játéka.

A gyerekeket szórakoztatta már a Kaláka, Huzella Péter, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs, Becze Gábor, Sebo Ferenc, a Sziget csoport, a Borostyán.

Az idei gyerekmusort a már említett csornai Garabonciás együttes szolgáltatja.

Harmadik éve szerepel a fesztivál musorán a gimiben tartott verskoncert. Ez is egyfajta hagyomány kíván lenni ?

A Selye János Gimnáziumban tavalyelott tartottunk eloször verskoncertet, akkor Huzella Péter mutatkozott be sikeresen, tavaly pedig Dévai Nagy Kamilla erdélyi növendékeivel közösen koncertezett a fiataloknak. Idén a kalákás Radványi Balázs készül meghódítani a gimiseket.

Személy szerint kicsit hiányolom, hogy idén a fesztiválon nem lesz templomi koncert.

Számomra is nagy élményt jelentettek az elmúlt években tartott templomi koncertek. Ilyen volt a Gryllus testvérek által eloadott Hegyi beszéd, A Pál apostol levelei Gryllus Dániel és Halmos Béla ihletett eloadásában, vagy Écsi Gyöngyi vallásos népénekei. Sajnos annak ellenére, hogy ezek az eloadások a közönség számára ingyenesek voltak, nem mindig volt megfelelo érdeklodés irántuk, ezért most ezeket kicsit szüneteltetjük.

A fesztivál fomusorát, a szombati folkkoncertet eddig háromszor a komáromi erodrendszer VI-os bástyájában tartottátok, kétszer a Városi Muvelodési Központban, s egy-egy alkalommal a Zichy palota udvarán, valamint a nemrég átadott Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán. Idén hol lesz a folkgála ?

A VI-os bástya remek helyszíne volt az elmúlt fesztiváloknak. A zene által a kofalak megteltek élettel, s azért tartottuk a fesztivált a VI-os bástyában, hogy ne csak a nyári szabadtéri színházkor legyen használva. Sajnos külön gondot jelentett a nézotér bebiztosítása, sokan a szúnyogok miatt nem jöttek el a bástyába. Szintén nagyon hangulatos volt a félig kész Európa-udvar elott a Zichy palota udvarán tartott tavalyelotti, valamint a tavalyi, a legújabb helyszínen – a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán tartott koncertsorozat.

Ez utóbbi helyszín nagy elonye, hogy szabadtéri, s a város szívében van, nagyon szép, hangulatos környezetben. Természetesen idén is itt szeretnénk tartani a blues- és dzsesszkoncertet, valamint a szombati fomusort, a folkfesztivált.

Kaláka együttes (Budapest) a komáromi Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán Mivel készül a házigazda Borostyán ?

Az idei fesztiválon kétszer lépünk közönség elé. Az elso egy rövid bemutatkozás lesz rögtön a fesztiválnyitó kamarakoncerten, a másik a szombati napon lesz, ahol ízelítot adunk az új CD albumunk, a Rév-Komárom vára címu lemezünk dalaiból.

Kik a fesztivál társszervezoi, támogatói ?

Társszervezoként partnerünk a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Pozsonyból, a Városi Muvelodési Központ és a Komáromi Városi Hivatal. A fesztivál támogatói a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, az Illyés Közalapítvány, a Pro Pátria 2000 alap, Komárom és vidéke célalap. Az immár hagyománnyá vált Borostyán Fesztivál idén Bugár Béla, a Szlovák Parlament alelnökének védnöksége alatt zajlik. Médiapartnerünk az Új Szó, a Komáromi Lapok és az IFI.

Mit érdemes még megemlíteni a rendezvényrol ?

Minden helyszínen CD- és kazettaárusítás lesz. Jegyárak elovételben olcsóbbak lesznek, ezeket a Városi Muvelodési Központban lehet megvásárolni.

A VMK telefonszáma: 031/7713-170. A Borostyán Fesztiválról többet a fesztivál honlapján, a lehet beszerezni.

Lehetoség van olcsó, elfogadható diákszállás biztosítására is.

Info: Nagy László – 0904/407105. Mindenkit szeretettel várunk a o

VIII. Borostyán Fesztiválra. Reméljük, hogy a szép és értékes zene fesztiváljaként az értékek és hagyományorzo örökségeink ápolásával gazdagítja régiónk kulturális életét.

NYERJ JEGYET A BOROSTYÁN FESZTIVÁLRA!

Csak annyit kell tenned, hogy egy nyílt levelezolapra felírod a helyes választ, és elküldöd a következo címre:

ÚJ SZÓ szerkesztosége

Nagyszünet

Prievozská 14/A, P.O. BOX 49

824 88 Bratislava 26

A kérdés pedig, amelyre választ kérünk, így hangzik:

Melyik városban rendezik meg a Borostyán Zenés Fesztivált?

A helyes megfejtok között két darab kétszemélyes belépojegyet és Borostyán CD-t sorsolunk ki, amely a fesztivál szombati fomusorára érvényes.

NYERTESEINK

A Nagyszünet május 13-i számában feltett kérdésre a válasz: A Klikk-fesztivált az Érsekújvári Szigeten rendezik meg. Köszönjük a sok megfejtést. Kétszemélyes belépojegyet nyert a fesztivál egész idotartamára Bognár Erik Vásárútról és Mikulics Otília Felsoszelibol. Azok se keseredjenek el, akiknek ezúttal nem kedvezett a szerencse, mert a közeljövoben még további jegyeket sorsolunk ki a Klikk-fesztiválra!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?