A hajnali Sziget csodaszép

Mert mi szokott a legnagyobb baj lenni? A kosz. A por. A sár. A büdös. Az emberek. A sorban állás. A sátrak. A drágaság. A budik. A tömeg. A meleg. A hideg. Az eső, a szél és a napsütés. A zaj. A politika. A túl fiatalok. A túl öregek. Vagyis mindaz, ami a városban is bosszantó, meg otthon, meg a törzskocsmában is, meg egyébként. Akkor mit fanyalognak a népek? Rejtély. Miért mennek ki? Titok. Esetleg a szinte már misztikus fíling, merthogy AZ jó. De miért jó, ha minden más rossz? Mert nem ezeken múlik. Ha valóban nagyon zavar valakit a por, jobban, mint a városban, akkor hordjon zoknit, és ne táncoljon maga alá. Ha valóban ehetetlen kaják vannak és azok is sokért, akkor csomagoljon magának előre szendvicseket. Ha az italok is rosszak, pláne drágák, akkor vegyen magának előre, és ne igyon sört (ami olcsó: 190 Ft/0,5l). Mi például vodka-narancsot rendszeresítettünk a Szigetre, műanyag flakonban. Attól legalább kevesebbet kell pisilni, és semmi sem lehet hátrány, amivel csökkenthető a valóban borzalmas WC-tortúrák száma. Az ürítési lehetőségek katasztrofális voltán, ehhez kapcsolódóan a bárhova-és-mindenhova vizelésen (by pasik), és a szagokon kívül egyedül a fekete fika zavar. Igaziból ez a porral cementált orrváladék lehetne a Sziget jelképe.

Pénteken a szokásos melegben fülledtük végig a pár perces HÉV-utat, aztán a szokásos tömegben araszoltunk a bejárat felé. Korántsem olyan szörnyű, mint mondják. Délután négykor még a Nyugatinál voltunk (beszerzendő a jegyeket és a már említett vodkát), de minden kényelmetlenség, motozás, ellenőrzés után fél ötkor már a kedvenc fáink alatt üldögéltünk. Programfüzettel a kézben. Ez szokott a fő gond lenni, egyben a titok kulcsa: ha nincs valami, amit mindenképpen meg kell nézni (nekem általában nincs), akkor maradj, ahol vagy. Nem érdemes feleslegesen rohangálni a különféle színpadok közt, különösen nem a várható élvezetek kedvéért. Úgyse olyan. Ha célba érsz, kiderül, hogy csúszik az egész (irodalmi események), borítva ezzel további terveidet, kiderül, hogy másik 16 000 arc is ugyanerre hegyezte magát (Luminárium), és képtelenség bejutni, kiderül, hogy darabra OK minden, csak a hangosítás pocsék (Nagyszínpad), pocsékabb, mint otthon.

Legjobb békésen megülni és figyelni az embereket. Ilyet úgyse látsz máshol: egy város, ahol 1. az átlagéletkor 25 körül van, 2. pasik szoknyában vonulnak, 3. békében elfér, sőt beszélget egymással a sok civil 4. mindenki mosolyog. Ha már kockásra ülted a feneked a kényelmetlen padokon, vagy unod a szúrós földet, akkor neki lehet indulni. Én a Fő utcát szeretem a legjobban. Megyek, nézelődök, beszélgetek. Megérdeklődöm a NaNe sátorban, hogy foglalkozik-e már végre valaki a bántalmazók rehabilitációjával idehaza. Megpróbálom rávenni Padrét, hogy 10 forintért azt a tanácsot kérje a rabbitól, hogyan tudná az árat lealkudni. Ez érdekes gondolati-logikai erőfeszítésre sarkall bennünket, ami sose árt, legalább az agyunk ne zsírosodjon. Apropó: adjunk az agyunknak, irány az irodalmi sátor, meg a szabadegyetem. Útközben felfedezem Andrassew Dávidot a Greenpeace sátorban, köszönök. Persze nem érti, mit akarok, és tényleg hülye helyzet valakinek elmagyarázni, hogy az apja blogjából ismerem, és ugyanott láttam róla fotókat. Az irodalmi sátornál könyves pult van (egyetlenként kerek e szigeten), nyomul az Ulpius. A szabadegyetemen a szabadság korlátozó voltáról elmélkedik valaki, páran békésen szunyókálnak. Azzal nyugtatom magam, hogy holnap eljövök a Prae bemutatkozóra, pedig tudom, hogy nem. Szórakozni jöttem, nem dolgozni.

Inkább mozgunk egyet a tömegben. Pasifronton kiábrándító a felhozatal. Ha nem lenne nekem is egy, komolyan elgondolkodnék, hogy inkább leszbikus legyek. Vagy mégsem: még a Magic Mirror sátorban se találnék vigaszt, mert ott meg a travesztik tengenek túl. Magyarországon a transzvesztiták valamiért kihízott családanyának öltöznek, akik rémálmaikban karaoke-dívák akarnak lenni. A sátor viszont gyönyörű: szecessziós fafaragás, csiszolt tükrök, vörös bársony. Vannak egynemű párok is. Kicsit feszengve, kicsit boldogan, kicsit büszkén andalognak összeölelkezve. Egy kivételesen gyönyörű fiú éppen egy másik vállán sírja el bánatát, amaz gyengéden vigasztalja. Szépek együtt.

Később röhögni kísérjük kedves rokonainkat a Ladánybene 27 nevű formációra, megvárjuk a Balanescut, kerülgetjük a Dalmátnál tömörülő diablo-botos ifjakat, latinos cigányzenét hallgatunk a roma sátorban, elkerüljük a Publo Hunny- csapdát, megszagoljuk a kemencés lángost, figyeljük a vizes szőnyegen focizókat, és mindenhol, megállás nélkül köszöngetünk körbe, annyi az ismerős. Nagyszerű lehet most a városban: üresen kongó, csendes kocsmák mindenütt. Padre nagyon gyúrt az Iggy Popra, utána eltámogatom a HM ingyenes Menedék sátrához. Ágyak vannak, rendesen, és járőröző katonák. Mélyen ellene vagyok bármiféle katonaságnak, de most hálás a biztonságos alvóhelyért: senki nem fog Padre fejébe rúgni, vagy átesni rajta. Pokrócot is sikerül bérelnem, aztán bele az éjszakába. Kiváló a hangulat, mindenhol dübörög a zene, színes lampionok mutatják az utat az ösvényeken. Háborgó orgiára hasonlít az egész. Becsempészem magam a hűtött netsátorba. Két hoszszú sorban több száz monitor, előttük görnyedt alakok ütik mellé a billentyűket. Itt szigor van: se kaja, se pia, se cigi. Legtöbben levelezésüket intézik, fórumokban tudósítanak a helyzetről, ingyenes SMS programokat terhelnek túl. „Mit csinátok itt?” dől nekem egy ázott punk az ajtóban. Szögekkel kivert arca merő seb, lehet, hogy friss szerzemény a piercing, azért is van még talpon. (A punkok általában már éjfélre kidőlnek.) Üzenünk a külvilágnak, mondom neki leegyszerűsítve. „Ajjó, mondd meg nekik, hogy én is.” Biztosítom, hogy ezt feltétlenül átadom, emberünk így el. Hallom még, ahogy mély torokhangon elbődüli magát „Le a zenével!”, aztán átzuhan egy aljas sátorrúdon és fekve marad.

Hasonló kalandokba bocsátkozom lépten-nyomon, hervasztó vagy éppen felemelő beszélgetésekbe bonyolódom vadidegenekkel. Fontos kérdésekre válaszolok kapásból (szerinted is gyönyörű a csajom?), segítőkészen bekötöm valaki cipőjét (ráléptem a kezemre), zsebkendőt adok egy zokogó kiskorúnak (megcsalom a rohadékot), és alapvetően angyalként funkcionálok.

Mire kora reggel visszaérek, Padre mellett egy szőke bige alszik, de ennek nincs jelentősége: mindenki, mint egy darab fa, miközben mellettünk ezerrel dübörög a Cöxpont Ambient. Csodálatos az ember: bárhol tud aludni.

A hajnali Sziget csodaszép. A laposra taposott műanyag poharak tömege amúgy bokáig ér, de a felkelő nap mindent más színbe von. Gyönyörködünk a locsolóautók okádta vízsugáron, kerülgetjük az alvókat, kávékat döntünk magunkba, Red Hot Chili Pepperst hallgatunk néhány mocsárszemű metálossal. Halkan dúdolnak. ĺgy egészen használható a Sziget, hajnali öt felé.