A diákok jogairól

Olvasd el figyelmesen az alábbi történeteket, s vond le a megfelelő tapasztalatokat! Ha veled is történt hasonló eset, írd meg nekünk! De akkor is ragadj tollat, ha nem esett meg veled hasonló eset, és csak a véleményedet akarod megosztani velünk. A legszellemesebb levélírónak könyvet küldünk.

„BŰNÖS” TÁRGYAK

A diákoknak ezen a napon ez volt a 6. órájuk. Ma két dolgozatot is írtak, a levegőben szinte tapintható volt a tanárt és a diákot egyaránt kínzó félévzárás előtti feszültség. Alig várták már a felszabadító kicsengetést! Vége az órának! Néhány diák szinte a csengőszó pillanatában felpattant, jelezve ezzel is, hogy részéről vége is a munkának. Egyikük felállt, fejébe nyomta sapkáját s elindult kifelé a teremből, de megállította a tanár felcsattanó hangja: „Fiam, az órának akkor van vége, amikor én befejeztem a munkát! A csengő a tanárnak szól, nem a diáknak! Egyébként is micsoda bárdolatlanság tanítás alatt sapkát föltenni!” A „bűnös” sapka a tanári szobába került a többi elkobzott „iskolába nem való” tárgy mellé. A diák úgy gondolta, osztályfőnökéhez fordul az ügyben. Az osztályfőnök azzal az indokkal utasította el, hogy nem kíván az ügybe beavatkozni, mert így is elég személyes konfliktusa van az illető tanárral, s különben sincs vele beszélő viszonyban.

AZ ISKOLAÚJSÁG VÉGZETE

A diákok nagy örömére ismét beindult az iskolaújság. Azért is örültek ennek mert ebben az iskolában régi hagyományai voltak az iskolaújság-írásnak, de az elmúlt évben halódott az egész. Hol pénzhiányra hivatkoztak, hol olyan tanár nem akadt, aki szívügyének érezte volna a diákok óhaját, s vállalta volna patronálásukat. Az első néhány szám sikerén felbuzdulva a diákszerkesztők elhatározták: rázósabb témához nyúlnak. ĺgy jelent meg az a cikk, amelyikben bírálták néhány tanáruk tanítási stílusát, megkérdőjelezve esetenként kellő szakmai hozzáértésüket, s a diákokkal való lekicsinylő, néha durva vagy megalázó bánásmódjukat. A hatás leírhatatlan volt, mint afféle váratlan bombarobbanásé, amely után pusztítás, értetlenség, döbbent csend marad. És persze áldozatok. Hogy esetünkben kik voltak azok? Egyesek szerint a kipellengérezett tanárok, míg mások szerint az a két fiú, aki a cikket „elkövette”, s akiket fegyelmivel távolítottak el nem sokkal a történtek után. Ám az újság sem kerülhette el „végzetét”, ugyanis nevelőtestületi szavazással és határozattal megszüntették.

KI JAVĺTHAT?

Közeledett a félév vége. A továbbtanulás esélyeit rontotta miden roszszul sikerült felelet vagy dolgozat. Nem volt hát mindegy, hogy milyen jegyeket szereznek. Tudták ezt a tanárok is, nemcsak a diákok. Bár nyolcadik éve edződtek már, mégis nagyon meglepődtek, amikor azzal állított be az utolsó órák egyikén a történelemtanár: akinek a magatartását nem találja megfelelőnek, annak nem ad lehetőséget a javításra.

DIÁKSZERELEM

A gimnáziumban (különösen a „nagyobbaknál”) a tanárok is kezdtek hozzászokni a párocskákhoz. Azt már változó toleranciával viselték, hogy az óraközi szünetekben, hol itt, hol ott botlottak bele az összebújt, egymásba feledkezett párokba. Néhányan igyekeztek nem észrevenni a dolgot, mások erkölcsi fertőt emlegettek, szigorú intézkedéseket követeltek. A botrány akkor robbant ki, amikor híre kelt annak, hogy egy végzős leányzó anyai örömök elé néz. Nem csapták ki, csak a szülőkkel történt beszélgetés során „eltanácsolták” az iskolából. Ugyanezt ajánlották a fiú szüleinek is. A dolgon az sem változtatott, hogy utóbb kiderült: vaklárma volt az egész.

DOHÁNYZÁS AZ ISKOLÁBAN

Senki nem mondhatta, hogy ebben a középiskolában vaskalaposak lettek volna a tanárok. Elfogadták, hogy a tény az tény: egyre több diákjuk dohányzik. Az iskolai dohányzás rendjét az érvényes „játékszabályoknak” megfelelően a házirendben szabályozták. A tanárok mindenre gondoltak, így a nem dohányzók véleményére is, ezért egy elkülönített helyet jelöltek ki a dohányzóknak. Az így viszonylag füstmentessé tett iskolában csak néhányaknak tűnt fel, hogy ugyanezek a szabályok a dohányzó tanárokra nem vonatkoznak...

TORNAÓRA UTÁN

A tornaórák után a megszomjazott diákok szinte megostromolják az öltözőben található vízcsapokat. Mohón vetették magukat a vízre, s mivel itt is a „sok a eszkimó, kevés a fóka” helyzet uralkodott, örökös vita és lökdösődés zajlott. Az elvonuló hadak nyomán rendszeresen hatalmas víztócsák maradtak. A takarítónő végül elunta az áldatlan állapotokat, s a helyzetet a vízcsapok lezárásával oldotta meg. S mint tudjuk: takarítónő mindig kevés van az iskolában, diákból meg mindig több van a kelleténél, így nem akadt olyan személy, aki e tett jogosságának kétségbe vonásával megkockáztatta volna egy takarítónő elvesztését. (de, he)