Inecs – ökológiai megoldások az ipar számára!

redwave

Tízéves jubileumát ünnepli idén az Inecs, hiszen a vállalat már 2009 óta kínál megoldásokat ipari szubjektumok és települések számára a szeméttel való manipuláció terén.

Tudatában vagyunk annak, hogy manapság óriási szerepe van a hulladék osztályozásának, illetve újra hasznosításának, ezért vállalatunk szívesen nyújt tanácsot a környezetvédelem, illetve a hulladékgazdálkodás terén. Korszerű technikai megoldásokat kínálunk a hulladék feldolgozására. Olyan márkákkal dolgozunk együtt, mint például a dán Runi, amely csavarpréseket kínál az olyan habszerű műanyagokra, mint a polisztirol, polietilén, poliuretán. Ezeket a gépeket a hulladékgyűjtő udvarokban vagy például az autóiparban is használják. A Landia szintén dán vállalat, amely például vágószivattyúkat, vagy konyhai és éttermi hulladék tisztitására szolgáló berendezéseket is kínál. A márka által kínált gépek a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben, a hús és a halfeldolgozásban tesznek jó szolgálatot.

A német Weima zúzógépeket gyárt, amelyek felaprítják, illetve granulátumokat készítenek a műanyag hulladékból. Főleg a gyűjtőudvarokban, fafeldolgozóknál, illetve az élelemiszeriparban tehetnek jó szolgálatot. A német Welger prések az ipari gyárakba, logisztikai központokba, üzletláncokba, illetve olyan vállalatokba ajánlottak, ahol a fóliát és egyéb csomagolóanyagokat dolgoznak fel.

A Wackerbauer egy felsőbajorországi központú, hagyományos családi vállalkozás, amely a biológiai hulladék feldolgozására irányuló gépeket gyárt. Ezeknek az élelmiszeriparban, biogáz-töltőállomásokon, kommunális gyűjtőudvarokban veszik hasznát.

A Redwave egy automatikus osztályozó technológiát kínál az újrahasznosítható hulladék osztályozására. Az elvárásoktól függően az anyag a szín- és alak, illetve egyéb tulajdonságok alapján is osztályozva lehet. Szétválogatja a műanyagot, papírt, faanyagot. Épp ezért sok helyütt hasznát veszik, akár a bányászatban, elektronikai hulladék préselésénél, a vashulladék osztályozásánál.

Az Inecs szinte minden területre kínál megoldásokat a hulladék szeparálása és feldolgozása terén. Már tíz éve vagyunk jelen a hazai és a cseh piacon, de az utóbbi években termékeink iránt Magyarországról is sokan érdeklődnek.

Az általunk kínált megoldásokról szívesen adunk bővebb információt az alábbi elérhetőségeken:

[email protected]

www.inecs.sk

Mobil +421 903 427 367

 

A cikk támogatott linkeket is tartalmaz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?