II. fociliga: Véleményes ítélet után mentett pontot a listavezető Somorján (GALÉRIA)

stk

A somorjai STK csapata 1:1-es döntetlent játszott a listavezető Podbrezová ellen a II. labdarúgóliga pótolt mérkőzésén. A vendégek a hajrában egy véleményes játékvezetői ítélet után egyenlítettek.

A somorjai csapat ezúttal négy DAC-játékossal egészült ki: a védelemben Brunetti, a középpályán Njie, a támadósorban Sharani és Vera kapott szerepet.

Gyorsan kiderült, hogy az STK-nak nincs mitől tartania, az első tíz percben enyhébb, a másodikban pedig jelentősebb mezőnyfölényt dolgozott ki a hazai csapat a listavezető ellen. A somorjaiak aktív játékához helyzetek is társultak, közülük több is góllal kecsegtetett: például az 5. percben Nagy Péter szemfüles emelése, amely kis híján bepottyant a vendégek kapujába. Nagy Péter a 19. percben is főszereplő volt egy kapu előtti kavarodás során, egy perccel később pedig Leginus előtt is komoly helyzet adódott, de Ludha kapus mindkét alkalommal menteni tudott. A somorjaiakat a lelátó legifjabb szurkolói biztatták a legnagyobb átéléssel, az 5-10 éves forma srácok néha szinte extázisban kiabálták a csapat (vagy épp Sharani) nevét.

Michal Kuruc, a somorjaiak vezetőedzője a tavaszi szezonrajt előtt úgy fogalmazott: előfordul, hogy a DAC-ból érkező játékosok gyengébb teljesítményt nyújtanak a hazai, somorjai játékosoknál, de ezúttal emiatt biztosan nem fájt a feje, mivel Njie,Vera és Sharani is szimpatikusan futballozott.

A vendégek csak a 25. perc tájékán nyugtatták meg valamelyest a játékot. Ezáltal kiegyenlítettebbé vált a találkozó, de a zólyombrézóiak továbbra sem nyújtottak listavezetőhöz méltó teljesítményt. Félidőig komolyabb helyzet már nem akadt, de a hazaiak bizakodva várhatták a folytatást. A vendégek ellenben nem lehettek elégedettek, a játékosok gyakran szemrehányóan kiabáltak egymással a kevés mozgás és az elképzelés nélküli támadásépítések miatt.

Galéria

A második játékrész is somorjai helyzettel kezdődött, Sharani próbálkozott éles szögből, de nem járt sikerrel. A folytatásban kissé ellaposodott a mérkőzés, helyzetből egyre kevesebbet, szabálytalanságokból viszont egyre többet láthattak a nézők. Njie és Sharani (valószínűleg a DAC-cal kötött megállapodás miatt) egy óra után elhagyta a pályát.

Kuruc alaposan átrendezte a csapatot, Boateng és Chomutov után Marič-Bjekič és Vrábel is pályára lépett, de a mérkőzés képe még a hajrához közeledve sem változott, a játék az első félidő frissessége után kifejezetten csalódást keltő volt.

Ezek után a 79. percben a hazaiak mondhatni váratlanul szerezték meg a vezetést, a gólt pedig a cserék hozták össze: Marič-Bjekič szépen gurított Chomutov elé, és a télen igazolt ukrán légiós elegáns mozdulattal a hálóba tekert.

A 85. percben Sedlák nagyon könnyű szívvel fújt be büntetőt a vendégek javára, miután Pančík ütközött Issával. A vendégek a kapufára lőtték a büntetőt, a kipattanót viszont Breznaník már a hálóba. Ez a szituáció szintén eléggé véleményes volt, a vendégek csatára jó eséllyel sokkal előbb mozdult be a tizenhatosba a megengedettnél, de a találat érvényben maradt.

Újabb találat már nem született, így keserű lehet a hazaiak szájíze, hiszen minimum egyenrangú ellenfelei voltak a listavezetőnek.

Érdekes

ŠTK Šamorín–Podbrezová 1:1 (0:0)

Góllövők: Chomotuv (79.), ill. Breznaník (86.)

Sárga lap: Játékvezető: Sedlák, 227 néző.. Sárga lap: Vera, Nagy P., Pančík, ill. Galčík, Grendel, Ďatko, Breznaník.

ŠAMORÍN: Trnovský–Pančík, Oikonomou, Brunetti, Bahi–Leginus (67. Vrábel), Njie (61. Chomutov), Nagy P., Čunta (67. Marič-Bjekič, 90. Štefanka)–Vera, Sharani (61. Boateng).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?