Hoppá

Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet órája

Washington | Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.
MTI

2019. január 25. 10:47

végítélet órája
- Képarchívum

Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A végítélethez ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség - olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, "nem értékelhető a stabilitás jelének, hanem inkább nyomatékos figyelmeztetésnek" - mondta Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének elnöke. "Ez az állapot olyan nyugtalanító, mint amilyen a hidegháború legveszélyesebb korszakában volt" - tette hozzá. 

A szervezetet az első amerikai atomfegyvereket kifejlesztő tudósok hozták létre. Tudományos és biztonságpolitikai testülete a chicagói szervezet védnöki testületével, benne 15 Nobel-díjassal konzultálva állítja előre vagy hátra az órát. Amikor megalkották 1947-ben, az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.

A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy kiértékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítéletórájának mutatói.

2018-ban a nukleáris fegyverek és a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt mozdultak a mutatók közelebb a "világ megsemmisüléséhez". 

 "Az emberiségnek két szörnyű és párhuzamos egzisztenciális fenyegetéssel kell szembenéznie: ezek a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás. Minél tovább maradnak ebben a meggondolatlan valóságban a világ vezetői és lakói, annál valószínűbb, hogy meg fogjuk tapasztalni az elképzelhetetlent" - fogalmazott Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a BAS ügyvezető elnöke. 

A klímaváltozás drámai hatásairól és az üvegházhatású gázok csökkentésének sikertelenségéről szóló jelentések riasztó mértékben megszaporodtak 2018-ban a tudósok szerint. 
 

Az Antarktisz és Grönland jege a korábban becsülthöz képest gyorsabb mértékben olvad. Az északi-sarkvidék melegedésével a talajban tárolt szén hatalmas mennyiségben kerülhet a légkörbe, tovább erősítve a felmelegedést. Az óceánok hőmérséklete az 1950-es években kezdődött rendszeres mérés óta nem tapasztalt magasságba került, ami heves viharokat okoz - olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Olvasóink figyelmeztettek arra, hogy a párkányi vasútállomáson csak szlovák és angol nyelven olvasható a figyelmeztetés (Olvasónk felvétele)

Az Új Szó is hozzájárult a járványra figyelmeztető magyar nyelvű feliratok kihelyezéséhez

matovic

2021-ben is a koronavírussal?

Marek Krajčí
Frissítve

Megvan a koronavírus első szlovákiai áldozata

A pénzügy visszafogottabb költségvetést tervez jövőre

Kilenc hónapra is leállíthatnák a bankok a hitelek törlesztését

Branislav Gröhling
Frissítve

Kinyitnak az iskolai étkezdék a diákok és a nyugdíjasok számára

koronavírus olaszország
Frissítve

Egy nap alatt több mint nyolcszáz áldozatot szedett a koronavírus Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.