Másfél millió turistát várnak az idei riói karneválra

Riói karnevál
Rio de Janeiro |

Másfélmillió turistát vár a péntek este kezdődő riói karneválra a brazil metropolisz idegenforgalmi hivatala, ami mintegy félmillióval több az előző évinél, ám a város bevételei várhatóan nem tükrözik majd ezt az emelkedést: nagyjából a tavalyi, mintegy egymilliárd dollárt fogják elérni.

A látogatók többsége ugyanis nem a szambaiskolák hagyományos felvonulására vált jegyet az Oscar Niemeyer tervezte, több mint 72 ezer ember befogadására képes Sambódromóba, hanem az ingyenes utcai partikat (blocos) keresi fel, amelyekből ma már mintegy hatszázat rendeznek városszerte. 2007-ben, amikor Brazília gazdasága még virágzott, a riói karnevál idején csak 300 utcai mulatságot rendeztek.
   

Helyi idegenforgalmi illetékesek szerint idén a turisták egynegyede napi 100 dollárnál kevesebbet fog költeni, tavaly a látogatók 12 százaléka költött ilyen keveset.
   

A riói hatóságok és vállalkozások is inkább az utcai mulatságokra összpontosítanak. A brazil nagyváros tavaly hivatalba lépett polgármestere, Marcello Crivella a gazdasági recesszió miatt egyik első intézkedéseként a felére csökkentette a szambaiskolák támogatását, hogy a különbözetet a gyermekétkeztetésre fordíthassa. Emiatt az iskolák a karnevál bojkottjával fenyegetőztek.
   

Ugyanakkor ötezer fővel 17 ezerre növelték a rendőrök számát a szövetségi államban a péntektől szerda hajnalig tartó karneváli szezon idejére. Csak Rióban most először több mint háromezer biztonsági őrt is utcára vezényelnek, akik főleg az utcai karneválozókra vigyáznak. 
   

"Ez a legnagyobb növekedés az utcára vezényelt rendőrök számában a riói karnevál történetében. Ekkora létszámra van szükség ahhoz, hogy az embereknek biztonságos karnevált szervezzünk anélkül, hogy a város más térségeiből vonnánk el erőket" - közölte Ivan Blaz, a riói rendőrség szóvivője.
   

Az utcai mulatságokon ingyen lehet részt venni vagy csak minimális belépődíjat kell fizetni, a karneválozóknak csupán az elfogyasztott ételre, italra kell költeniük.
   

A Sambódromo működtetői is megpróbálnak minél több kispénzű turistát megnyerni a szambaiskolák felvonulásaira, 14 ezer nagyon olcsó, háromdolláros belépőjegyet dobtak piacra, ám azok kevésbé jó helyekre szóltak és pillanatok alatt elfogytak. Aki mindenben a legjobbat akarja, annak 2000 dollárt kell fizetnie.
   

A 13 szambaiskola négy egymást követő estén vonul fel csoportokba osztva, a legnagyobb érdeklődés a különleges csoportba sorolt iskolák felvonulását övezi. Mindegyik csoport 75 percig mutatkozhat be a Sambódromo felvonulási útvonalán, 54 tagú zsűri pontozza őket. A nyertest szerdán fogják kihirdetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?