A thai király és leendő felesége
Légiutaskísérőből lett testőrét vette feleségül a thai király
Néhány nappal megkoronázása előtt újraházasodott Maha Vadzsiralongkorn (X. Ráma) thai király, testőrségének helyettes parancsnokát, Szuthida Tidzsait véve feleségül - közölte a királyi udvar.
A 66 éves uralkodó és a 40 éves egykori légiutas-kísérő szerdán mondták ki a boldogító igent, értesülések szerint több éves élettársi kapcsolatot követően. Vadzsiralongkorn még a nap folyamán kinevezte királynénak Szuthidát. Vadzsiralongkornnak ez már a negyedik házassága. A király hét gyermek apja
A bejelentés sok thai számára meglepetés erejével hatott, annak ellenére, hogy Szuthidára - akiről eddig kevés hivatalos információ került nyilvánosságra - az utóbbi években egyre nagyobb közfigyelem irányult.
A házasságkötési ceremóniát a bangkoki királyi palotában rendezték meg. A király fehér egyenruhát viselt, hitvese pedig rózsaszín selyemből szőtt hagyományos thaiföldi öltözetet.
Szuthida Tidzsai mostanáig a király testőrségének helyettes vezetői tisztségét töltötte be, és 2016-ban tábornoki rendfokozatot kapott.
A világ leggazdagabb királyi családjai közé tartozó thai uralkodóházat a felségsértést drákói szigorral büntető törvények védik bárminemű bírálattól. Így például Vadzsiralongkorn harmadik feleségét, a 2001-ben titokban elvett, majd 2014-ben királyi címétől megfosztott Szriraszmi Szuvádi családjának több tagját is letartóztatták felségsértés vádjával.
Vadzsiralongkorn 2016-ban lépett a trónra, apja, az 1946-tól hét évtizeden át uralkodó, köztiszteletnek örvendő Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) halála után. A május 4-6. között esedékes koronázási ceremónia az idei év kiemelkedő eseménye lesz Thaiföldön.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.