HORROR: Azt hitte, fülgyulladása van, de ennél sokkal rosszabb volt: egy pók költözött a hallójáratába

pók
Kansas City |

Sokat olvasni különféle egészségügyi horrorsztorikról, Susie Torres viszont a saján bőrén (pontosabban saját fülében) tapasztalt ilyet.

A nő, miután kezdődő fülgyulladás jeleit érezte magán, mintha víz ment volna a fülébe, ami kellemetlen zúgást-kotyogást okozott, elment orvoshoz. Ott azzal szembesült, hogy nem betegség bujkál benne, hanem egy mérges pók.

Miután az orvos megvizsgálta Susie fülét, kiszaladt a helyiségből, és behívott több rezidenst és egy szakorvost, hogy együtt vizsgálhassák a különös esetet. Susie elmondása szerint a pánik akkor kezdődött, amikor megtudta, hogy mi is használja valójában otthonnak a hallójáratát, illetve amikor megpillantotta, hogy milyen eszközökkel akarják azt eltávolítani onnan. Először kimosással próbálkoztak, de az eredménytelennek bizonyult, később egy szerszám segítségével már sikerült a pók eltávolítása. Mint kiderült, egy remetepóknak tetszett meg Susie füle.

A pók nem csípte meg Torrest. Nagy szerencséjére, mert ennek a fajnak a csípése igen fájdalmas, a mérge ugyanis szövetelhalást okozó anyagot tartalmaz. Nem halálos, de veszélyes a csípése, ami szélsőséges esetben végtagvesztéssel is járhat. Magától persze nem támad az emberre, de hallójáraton belül azért bármi megtörténhet.

(444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?